Hidvégi Lajos: Regélő falvak. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1983)
Vásárra szekereztek a mesterek Irsán a templomok előtt hosszan elnyúló piactéren voltak a kézművesek műhelyei, a kocsmák és a boltok, Albertin a régi országút volt a mesterek utcája. Vermes Gusztáv helytörténetkutató — ha élne, száztíz éves volna — rám hagyta följegyzéseit a századforduló mozgalmas életéről. Különösen becsesek az iparosságra vonatkozó adatai, hitelesek és teljesek, hiszen közülük származott, édesapja vásározó szabómester volt,, ő maga a Mesterek utcájában született és rúgta a port a gyerekhadban. Meg is számolta őket, ifjúságában húsz gyerekes iparos családból százhatvan kislány és fiú kavargóit, játszott, kergetőzött, énekelt, táncolt karikában az esti harangszóig fáradhatatlanul, az anyák hívó kiáltozásáig: „Gyertek hamar vacsorázni!” Nyolc-tíz pöndölyös, szoknyás, gatyás sírt-rítt a műhelyek tájékán egy-egy famíliában, ki nem fogytak a bölcsőből. Az apák hajnalokon keltek, szilvóriumot kortyoltak a mély álmosság eloszlatására, lónyerítés verte föl a csöndet és a kocsisok kiáltozása. A mesterlegények kocsiderékba illő nagy utazóládákat emeltek a járművekre, amelyek ott sorakoztak egymás nyomában, s ha már együtt voltak, megindult a karaván, népszerű vásárokra, százötven-kétszáz kocsi. Eső, hó nem gátolta őket, muszáj volt menni, eladni a portékát, mert éltetni kellett a családot. Nagy havakon szánkón jártak, nyarakon porban, ősszel-tavasszal nyúlós latyakban, a zökkenős kátyús országutakon. Örökkön úton voltak a Tisza-Duna közén. Megszokott helyük volt Lajosmizse, Örkény, Dabas, Alsónémedi, Sári, Öcsa, Üllő, Gödöllő, Isaszeg, Tápiószecső, Kóka, Nagykáta, Györgye, Tápióbicske, Szele, Űjszász és Jászberény. Elhatoltak Ceglédre és északnak Vácra. Közvetlen kapcsolatuk volt a brünni kereskedőkkel, akiktől a pesti vásárokon a híres cseh posztót vették. Céhbeli iparosok már a XVIII, században éltek a két faluban (Alberti mezőváros volt), Vermes Gusztáv a jelen század fordulóján név szerint tudott huszonkilenc csizmadiát, harmincnégy szabót, öt kőművest, tizennégy ácsot, két kádárt, hat kovácsot, egy szövőmestert, öt bognárt, egy szobafestőt, négy szatlert (fényezőt), hat asztalost, három susztert, nyolc hentest, mészárost, két péket, egy szíjjártót, négy kalapost, egy kötelest, egy lakatost, egy szűrszabót, egy kéményseprőt, két olajnyomót, egy kékfestőt, egy ecetfőzőt, két kertészt, három meg nem nevezett mestert, három bábát és egy kuruzslót, összesen százötvennégy mesterember. Rendkívül érdekesek megjegyzései a mesterek származásáról, jelleméről, mellékfoglalkozásáról. Cselovszki Lukács csizmadia paraszt volt, Balázs Mátyás községi pénztárnok, Búzás Benő kocsmáros, Huszár György táncmester és Maár András cukrász A szabók között Revuczky Kálmán kereskedő, Hermann János iccés, Hovan Pál iccés, Unferdorber Mátyás iccés, Frenyák Gyula táncmester, Kokavercz János iccés, Füri József iccés, Füri Kálmán iccés, Pavella János táncmester, Frenyák József törvénybíró, Revuczky Béla községi bíró és kocsmáros. Az ácsok közt Weja Ferenc vízimolnár, Weja Károly szárazmolnár, Holánszky Pál kereskedő, Kukucska Pál paraszt. Tanács József kádár mértékhitelesítő, Róth Bernát szobafestő szatócs. Az asztalos Vetemik János alapító elnöke volt az ipartestületnek, Szeleczky György asztalos, a hajdan ötezer holdas alberti földbirtokos, megyei alispán dédunokája iccés. Pauler Ádám iccés, Klapka János szűcsmester rokona volt a komáromi várvédő Klapka György negyvennyolcas tábornoknak. Wilchelm Pál órás nagy kártyás volt. Weisz Ferenc mészáros kereskedő, Holánszky József hentes ács is volt és kereskedő is. 32
