Hidvégi Lajos: Pusztabokrok. Adatok Cegléd és környéke településtörténetéhez a régészeti, történeti források és a földrajzi nevek alapján (Cegléd, 1984)
Adattár
A puszta déli részét szikes, ősztől tavaszig vizenyős rét borítja, mely összefügg az alatta levő Varjassal. Ez a szikes nem volt szántó sohasem, az uradalom majorságot építtetett ide juhhodályokkal, pásztorlakásokkal. A XVIII, században még megállt itt a víz, ha engedte, kaszálták, ez volt az Uraság Réttye (1786). Most három csatorna vezeti le a csapadékot, nyárra kiszárítja úgy, hogy ez a hatalmas hajdani rét semmire se való, csak a bíbicek járják. A szik fölött jó szántók vannak huszonöt tanyával. Az uradalom épületnyilvántartása szerint 1857-ben Nagy-széken állt a csősz lakása, három dohánypajta, hat putri dohányosoknak, és két itatókút, valamint korlát marhák behajtására. A környező földek mint remanenciálisok évi bérletben voltak. A XVIII, században jó széna termett itt és az utolsó kaszálás után a mészárszék árendátora legeltette rajta a marháit (szerződés az uradalom és Gál József árendátor között 1798 martius 4. Városi lt.). A ceglédi vízszabályozási térkép szerint 1879-ben a Nagy-széken 720 holdon állt a víz. A Kutyatejes-„csatorna nyugati oldalán, két tanya közt félúton, a termelőszövetkezet vályogvetés céljára agyagbányát nyitott, a bánya oldalán mintegy 120—150 cm mélyen került elő egy lovas sír. Néhány lócsont még a helyszínen látható, az emberi koponyát a ceglédi tanács művelődési osztályára vitték be.” (dr. Soproni Sándor terepbejárása 1968. augusztus 24. Ceglédi Kossuth Múzeum). NAGY-SZÉKI-VÍZ (Cegléd, M12—13). 1:25 000, 1:75 000: ~. NAGY-SZŐKE-HALOM (Cegléd, N13). 1:25 000, 1:75 000: 1:50 000: Szőkehalom. C. külter. tkép: Lehelhalom. Az itteni lakók szerint a Lehel-halomban „török temető” van (L. még Kis- Szőke-halom és Szőke-halom). NAGY-TÓ 1. Szarvas-tó NA VR ATINTAN Y A 1. Sivó tanya NEGYEDIDŰLÖ (Cegléd, K15). C. külter. tkép: Pest m. tképe 1977: Nagyegyedi dűlő (Nyilván téves alak!). Mo. földr. n.: ~ (a szövegben), Negyeddűlő (a térképen). NEGYEDIKŐRHÁZDŰLŐ (Cegléd, L16—M16). 1:25 000 (1969), Mo. földr. n.: NÉMET CZEGLÉD 1. Bércéi 128