Hídvégi Lajos: Pusztabokrok II. Adatok Alberti, Irsa, Dánszentmiklós és Miebuda településtörténetéhez (Albertirsa, 1990)
IV. Alberti
A népi emlékezet szerint a két falu határos részén, a Maraszti vízfolyás (Csíkospatak, Gerje) mentén százötven évvel ezelőtt bugyogott egy gyógyforrás, derékfájós vénemberek gyógyfürdője. Adatközlőm, Erőss Pál (1910) a nagyapjától hallotta, aki a forrás közelében lakott, hogy a szomszédos falvakból sokan jártak ide gyógyulást keresni. A forrás eldugult, csak az emléke maradt meg. Történt a legújabb időben, hogy a község kutakat furatott, víztornyot emelt és utcáiba bevezette a jó ivóvizet. Még nem találtak ivóvizet, s a maradék pénzen Márkus Béla tanácselnök, mit sem tudva a hajdani meleg vízről, éppen a forrás helyén furatott, néhányszáz méter mélységből ismét följött a meleg víz. Biró Zoltán pedagógus, tanácselnök, Nagy Gábor agrármérnök, párttitkár, Valent Mihály, a Szabadság termelőszövetkezet elnöke, Főző József, a dánszentmiklósi Micsurin termelőszövetkezet elnöke, valamint Turcsan Mihály kezdeményezésére meleg vizű gyógymedencét építettek társadalmi összefogással. Ma a Hegyi út és a Kiserdő szélén, közeli és távoli községekből százával látogatják a korszerű meleg vizű fürdőt, a nagy medencéjét és a mintaszerű öltözőjét. Évről évre látogatottabb lesz, s a vendégeket étellel, itallal is ellátja, elsősorban orvosi szolgálattal. GROTTA (Alberti Ki9). A grófi park műromja egy soha nem volt várkastély szögletes udvarának két oldalát mutatta. A rövidebb falrész csúcsíves ajtókeretével a „várárok”-ra nyílt, a hosszabb oldalon ugyancsak a gótikát idéző csúcsíves nyílás a grottába engedett betekinteni. Ez a barlangszerű helyiség félgömb alakú boltozatával és szrklatörmelékes vakolatlan falaival egy Mária-szobor fölé borult. A barlang bejáratát kovácsoltvas rácsos ajtó zárta el. A grotta nyílása egy kőtörmelékes fallal volt meghosszabbítva, s a falba volt rakva egy háromalakos római sírkő, mely előtt egy régi épületlépcső volt ülőpadnak fektetve. Nagylombú fák borultak a romantikus romok fölé, csönd volt és az ember eltűnődhetett a népek és kultúrák múlandóságán. A grotta a zarándokhely Lourdes-t idézte, a sírkő az eltűnt római birodalmat, és a mohos romok, mint jelképek a valóban itt élt és halt régi emberek emlékét, akik időben távol, de térben közeli távolságra hagytak ránk valódi maradványaikat. A romtól néhány lépésre, a parkhoz csatlakozó grófi gyümölcsösben szarmata-jazig temető van, az almafák gyökerén. A nyugati sarkán bronzkori urnatemető, és északnak száz méterre a középkori Szűz Mária templomának romjai. Mintha hallanám a múlton borongó Tóth Árpádot: „Oh, más táj van-e még, ahol így tud a rest Aranynap haldokolni s hanyatlani dicsőség? Tudod-e mennyi nép vidám és hetyke ősét Ölelte komoran az aquincumi est? 87
