Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
A történelem lapjain
EZERNÉL TÖBB FÖLDRAJZI NÉV Falvaink az Árpád-korban Cegléd településtörténete a honfoglalással kezdődik. Ezt a vidéket a fejedelem törzse vette birtokba, határunkban hét megyeri temető került napfényre. Mikelaka, Törtei, Székhalom, Besnyő, Kengyel, Hosszúhomok, Balhás. Érdekessége, hogy az Üllőtől a Tiszáig terjedő terület, a patrimónium, a korlátlan hatalmú királyok magánföldesúri birtoka volt. A rajta élő népekkel, magyarokkal és jövevényekkel, főleg besenyőkkel és az itt termelt javakkal kizárólag az Árpádok rendelkeztek. Uraságuk idején települt Cegléd, kiláncszáz éves története alatt három nagy területi változást szenvedett. Alapításakor ezerötszáz holdas kiterjedése volt, éppen annyi, mint a közvetlen szomszéd Bécs, Kosár, Bede, Akasztó, Aranymeggyes és Gerje faluknak. Lakossága nyolcvan—száz főből állott. Békés időkben gabonát termesztettek és nyájakat legeltettek. A kaszát ismerték, de sarlóval arattak. Két évvel ezelőtt a gerjei ásatáskor, egy bedőlt földház kemencéjében öt sarlót és két ásópapucsot találtak eldugva. A nép családonként földházakban lakott, ezek éppen olyanok voltak, mint akkor Európában minden paraszti lakóház, és mint manapság a dinnyések földbevájt kunyhója. Ha felnőtt a fiú és feleséget hozott, a rokonság a szülők mellé új házat épített. A régészek kibontottak olyan nagycsaládi házbokrot, amelyben hat—hét földház volt. A nagycsaládi bokrok nem utcákon települtek, hanem szétszórtan, a templomtól ötven—ötszáz méterig terjedő sugárban. A magyarság első századai trónvillongás, pogánylázadás és külső ellenséges betörés közt teltek. A királyok legmegbízhatóbb harcosai a patrimóniumból kerültek ki, mindig arra jártak, amerre a királyok kardja fénylett. A ceglédi fegyveresek gyakran ültek lóra és vonultak táborba oroszlános zászlójuk alatt. Ugyanaz az oroszlán, az Árpádok fejedelmi címer állata ágaskodik ma is a város pajzsán. A falu közepén épült az egyetlen kőépület, a román stílusú templom. A templomot temető, latinosán cinterem ölelte körül. Törvény kényszerítette a cinterembe való temetkezést, nehogy pogány szokás szerint, a régi családi halottaskerteket használják. Az új társadalmi rend, a feudalizmus ideológusai és támaszai a papok voltak, akikről István király így szólt: „mindenkinél többet dolgoznak a papok, mivel kiki közületek csak a saját terhét hordozza, ők pedig a magukét és mindenkiét”. A templomépítési közmunkákon kívül rendelt a király a plébánosnak két szolgacsa7
