Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
Nevüket őrzi az emlékezet
TÁNCSICS MIHÁLY ÉS CEGLÉD A ceglédi nép ragaszkodása a negyvennyolcas polgári forradalomhoz a márciusi törvények után lett igazán szilárd, ezek a törvények törölték el a nemesi rend kiváltságait és juttatták emberi jogokhoz a jobbágyságot. Ez a juttatás kiterjedt, a földeket csak használó jobbágy csekély örökváltságon saját tulajdonába kapta a telkeket, amelyek Cegléden voltak a legnagyobbak. Amig országos átlagban húsz—harminc hold legelőjárandóság. Itt egyik napról a másikra váltak gazdaggá az emberek, mint a mesében. De éltek is a vagyonnal nekik jutott hatalommal. A paraszti kezdeményezésre megalakult Népkörben volt a gyülekező helye annak a háromszáz közéleti szerepet játszó mezővárosi polgárnak, akik — a bukás után is — az elmúlt forradalom jelszavaival, a sörök, borok és pörköltek által feltüzelt szónoklatokkal irányították a város életét. A Népkörben dőlt el, ki legyen a város országgyűlési követe, ki legyen a polgármester, a nagytanács akarata döntötte el az itteni népek sorsát, a Népkörből kerültek ki a városi tanács tagjai és tőlük függött még a tűzre vigyázó tornyosok kommenciója is. Ök választották a papokat, tanítókat és a városi tizedeseket is. Kormányzójuk még mindig Kossuth volt, soha másként nem nevezték itt a turini remetét, ha írtak neki, táviratoztak, vagy személyesen szólították, kormányzó úr volt az első szavuk. A példátlan ragaszkodás híre vonzotta ide az anyagi csődbe jutott, elárverezett pesti Táncsicsot. Kérdés, jó helyre jött-e ide? Az évtizedek során nagyvároshoz, írókhoz, közéleti emberekhez szokott író élete már elválaszthatatlan volt a mindennapi nyomdaszagtól. A Népkör hívta ide Bába Molnár Samu nagygazda képviseletében, a Népkör adakozta össze Táncsicsnak a napi fél font húst, de tűzrevalót már nem. Ingyen lakást ugyan igen, három kilométerre a várostól, az újvárosi temető szomszédságában. Az itteni akaratoktól és vágyaktól, a paraszti zsíros álmoktól ő már jobbágyfiú korában elmaradt. A városban töltött egy év alatt két—három őszinte emberre akadt csupán, azokkal sem barátkozott. Szíjj Károly újvárosi tanítóval beszélgetett naponta, aki a tanítás után az iskola kisajtajában csibukozott, váltott szót az arrajárókkal. A kisajtóban ismerkedett meg Táncsiccsal, aki ballagott kifelé a tanyára, ingyen lakásra, hóna alatt húsz krajcár ára száraz gallyal, kezében kosárral, melyben vitte haza a napi fél font húst feleségének és hűséges, fizetés nélküli cselédjüknek. Szíjj Károly kiváló beszélgető partner volt. Sánta Tanítónak hívták a városban, mert fél lá-49
