Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
A történelem lapjain
levéllel. A Hungária fogadóba mentek, díszebédre. Háromszázan ültek az asztalhoz, köszöntőbeszédek hangzottak el. Az ebéd végeztével a Vigadó téren gyülekeztek ismét, hatalmas tömeg ölelésében, de a Lánchídon a pesti népet megint leválasztották a rendőrök. Propellereken keltek át a budai oldalra, ahol új sokaság várakozott rájuk az Alagút szájában. Végül is elérték a Déli pályaudvart, és este kilenckor indultak úticéljuk felé, hangzatos szónoklatok közepette. Menetvonaluk Zágráb—Steinbrück—Laibach—Nabrosina volt, ott látták meg az Adriai-tenger kék vizét először, Cormonst volt az utolsó osztrák állomás. Udinében az olasz vámtisztek kijelentették, hogy vizsgálatot nem tartanak. Verona stáción túl, tizenegy órára értek be Milánóba. Városnézés következett, az abonyiak megcsodálták a „harminckét tornyot” a székesegyházon, melyről a hajdani rekruták osztrák mundérban így énekeltek: ,,Nagyabonyban csak két torony látszik, de Majlandban harminckettő látszik!” Három vendégfogadóban aludtak. Torino melletti Baraccone. Kossuth itt élt magányában, kerti virágai, herbáriumgyűjteménye, csigakollekciója, őslénytára és hatalmas könyvtára társaságában, elszokva az emberektől. A ceglédiek fogadása meleg és meghatott volt. A küldöttség úgy gondolta, hogy ha valaha, úgy most majd elkiáltanak olyan égig érő éljeneket, amik ostromolják az eget, ámde Kossuthot meglátván, könnyek tódultak szemükbe, és elszorult torkukból nemigen nagy hangok bukdácsoltak elő. Az aggastyán Dobos János szavára „Nagymessze hagytuk édes hazánkat . . . Úgy éreztük magunkat nálad, hozzád közel, mintha mindnyájan otthon volnánk, mert mi ott szeretnők látni hazánkat, ahol te vagy, és téged ott, hol hazánk van”. Kossuth könnyezett a meghatottságtól, és az udvarra beszivárgott több száz olasz is, akik ugyan érteni egy szót sem értettek, de szívükkel megérezték, hogy mi játszódik itt le. Kossuth elmondta, hogy egy mód van Magyarország felvirágozására, ha a császár és király többé csak magyar király volna, ez esetben haza is menne, letenné a magyar király kezébe a hűségesküt. A hivatalos rész után elszéledtek a nagy kertben, Kossuth a kisebb csoportokat megkereste, virágot és szőlővesszőt ajándékozott, majd később lefényképezi ette magát, és mind a száz látogatónak dedikált példányát küldte el. A Turini százak évtizedeken át megünnepelték e nagy kirándulás emlékét, egyebek közt városházi közgyűléssel: ott számoltak be az elhaltakról, és ültették helyükbe a fiaikat, ha magva szakadt a családnak, köztiszteletben álló ceglédi férfiakat. (Ceglédi Hírlap, 1973. szeptember 30.) Jegyzet Az Itáliában élő Kossuthot száz ceglédi kereste föl 1877-ben, országos érdeklődés mellett. Az útról szóló nyomtatott beszámolót a Kossuth Múzeum őrzi. A „Turini százak” együtt maradtak, leszármazottjaik és a beválasztottak alkotják a Kossuth Múzeum baráti körét-40
