Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
A történelem lapjain
faiskolája és szőlőtelepe volt. Ez utóbbi az Európában legjobban bevált fajtákat gyűjtötte és a legkorszerűbben gondozta, nemes vesszeit eladta. Szőkehalmán, a paraszti műveléssel szemben, rajnai módon kezelték a szőlőt. A nagy telepítések a Pascum commun, a közlegelő fölosztásával kezdődtek, a huszonháromezer holdon nyájak forogtak addig. 1864-ben történt az elkülönítés, azaz az uradalom által is és a jobbágyok által is használt nagy füves térség megosztása és magántulajdonba helyezése. A volt jobbágyok egy egész telek után 22 hold legelőt kaptak, még a házas zsellérek is két—két holdat. Ezeket járandóságoknak nevezték. A Mizsei út mentén ma is Járandóságoknak mondják ezeket a parcellákat. A Csengerit 1888-ban, Csemőt 1895-ben, a Tölest és az Irtványt 1903- ban, a Hosszúhomokot 1904-ben telepítették be. A homoki szőlők azzal a fölbecsülhetetlen előnnyel jártak, hogy bennük a filoxera nem pusztított, dúsan termettek és hatalmas hasznot hoztak a ceglédieknek, így a homoki borok léptek a klasszikus tokaji, Balaton-vidéki és más hegyvidéki borok helyébe. A városon nagy pincék épültek és szüret idején özönlöttek ide a borkereskedők és ügynökök. Az élénk kereslet lázba hozta Ceglédet, minden alkalmas legelőt föltörtek. Az erdő és szőlő helyes aránya a fölszabadulással került egyensúlyba. A termést őrizni kellett a tolvajoktól. A csőszöknek holdanként két icce bort adtak a gazdák. Ezt a természetbeni fizetést 1854-ben pénzen váltották meg, iccénként 3 pengőkrajcárral. Negyvennyolc előtt senki hamarabb nem szedhette a szőlőt a parancs előtt. A tiszttartó és a tanács közösen állapodtak meg a dézsmacsalások elkerülésére. A szüretre az engedélyt dobszóval hirdették. Verték a tizedesek, és a nép vidáman készülődött. A hagyományos bürgét levágták, a szekerek hordták a szüretelőket az őszi hajnalokon szét a határba. Az öregszőlőkbe a Szőlő utcán vonultak, melyet ma a Felszegi út zár le a befelé vezető dűlőúttól, helyette a Budai úton és a Pesti úton járunk. A lányok, asszonyok dolga volt a szedés, a férfiak a nagy fapréseket csavarták tempósan. Pipa lógott a szájukban, s a mustot éppen csak megkóstolták, inkább az előre szedett újbort iszogatták. A gyereksereg a dűlőutak homokján hancúrozott. Béke lengett a tájon és szelíd, simogató napmeleg, mustos kocsik nyikoroktak, a bakon vénemberek ültek, igen lassan haladtak, be-bekiáltottak a gazdáknak a gunyhó elé: „Lett-e?” Vagy a szokásos jókívánságot. „Bű szüretet, nagy csizmát!” (Ceglédi Hírlap. 1976. augusztus 11.) Jegyzet A hagyomány szerint Cegléd minden időkben bortermelő hely volt. Első hiteles igazolása 1750-ből való. (Michael Ruttkay: Delineatio territorii oppidi Czegléd: Orosz —Lt. Div. I. no. 57. Más adatok a fejezetben találhatók.) 36
