Hidvégi Lajos: Ceglédi históriák. Történeti elbeszélések (Cegléd, 1981)
A történelem lapjain
BÉRESEK, CSELÉDEK # A béresek dolga már az 1696-ik évi vármegyegyűlést is foglalkoztatta, ekkor mondták ki, hogy a szerződés új évtől új évig tart, az év leteltével a gazda, akár nemes, akár jobbágy, a cseléddel egy héten belül tartozik megegyezni. A hét elmúltával a községi tanács köteles a szolgáktól az úri dézsmát és az adót behajtani, s azt a nemes birtokosnak beszolgáltatni. El kellett szegődniük, mert ha nem: „a cselédekre nézve azon régi Tanátsi határozat újítatik meg, miszer ént minden Cseléd ezen új esztendő első hetében elszegődni tartozik, ’s elszegődéstől számítandó három nap alatt helyre állani, különben mint csavargó fogván tekinteni. Ha vidéki származás, születése helyére kísértetik, ha pedig helybeli, valahányszor kóborláson találtatik, mindannyiszor büntettés alá fog vonatni”. Űj esztendő reggelén már feketéllett a sűrű tömeg a Szentháromságszobor tövében, a gazdák mustrálgatták a cselédnek valókat, elég izmosak-e, megtapogatták az ajánlkozók vállát, tán még a fogukat is megnézték, mint az eladó jószágokét. Piac volt a tér, emberpiac. A fölfogadott béres első útja a kocsmába vezetett, egy-két meszely bor mellett meghányták-vetették dolgaikat, s aztán ittak. Sokat. Egész esztendőben italt nem láttak. Elsőbb énekeltek: „Béres vagyok, béres, béresnek születtem, / Sej, itt az új eszendő, jön a szekér értem!” Aztán táncoltak. Férfitáncot, a városi embereknek ismeretlent, ősit, valahonnan az évszázadok mélyéből valót, sziláját, a hajdani katonák förgeteges táncát. De ezt is tiltották. „Az új esztendei első napokban a’ Cselédek által tartatni szokott tivornyázásokból eredni szokott botránkoztatások elhárítása tekintetéből a’ bíróság által ezennel figyelmeztetnek a gazdák, hogy a’ fogadás alkalmával cselédeiknek harmadnapnál hosszabb tisztességes mulatsági időt ne engedjenek.” A cseléddel korlátlanul rendelkezett a gazdája, olyan megbízatást is el kellett végeznie, ami életveszedelemmel járt. A török alatt Cegléd népe többször is megfutott a garázda hordák fosztogatásai elől, legutóbb az egész város Kőrösre és Kecskemétre menekült, földjeiket azonban nem hagyták gondozatlanul, az életüket és egészségüket féltő jobbágyok cselédeiket küldték haza dolgozni, mint azt a templompör egyik tanúja, a nyolcvannégy éves kecskeméti Csikay Pál vallotta: „Czegléd Városának elpusztulása azon időtájban vala, midőn a keresztyének kezébe esett Buda 19
