Endre László et al. (szerk.): Ezer év Pest vármegye földjén. Történeti képeskönyv Pest vármegye népe számára (Budapest, 1943)

53, Fülek vára. A vármegye székhelye a török hódoltság idejében. A végzetes csata után bekövetkezett a másik nagy sze­rencsétlenség, a kettős királyság. A nemesség II. Lajos halála után kétfelé szakadt. Az egyik párt az idegen Ferdinándol választotta királlyá, a másik pedig a magyar Szapolyai Jánost. Vármegyénk nemessége már az 1505. évi rákosi országgyűlés óta a nemzeti királyság mellett állott. így most Szapolyai János megválasztását támogatta. Ez a kettős választás a nemzet ketté­szakadását okozta, mer-t mindenik király igyekezett az országot a maga részére megnyerni. így a magyarság a helyett, hogy egyesült volna és minden erejével a török ellen fordult volna, egymással folytatott harcokban fogyasztotta erejét. Ekkor szö­vetkezik Szapolyai a törökkel. A szultán kezébe került Szent István koronája is. A koronát a Tass melletti táborban mutatja meg pasáinak, de nem tartja meg azt, hanem ajándékképpen visszaküldi Szapolyainak. A török alig pár évvel a mohácsi vereség után tovább folytatja támadásait. Vármegyénkben már 1540. évben Kalocsa előtt állanak a török hadak (50). 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom