Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
III. A Nagytemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE eklézsiának 500 mérő „jól és tisztán kiégetett meszet” mérőként 4,36 forintos árban az esztendő végéig adni fog. Hetenként átlagosan 50 mérőt ígért az egyháznak, s ezt becsületesen teljesítette is. A szerződést Pesten írták alá, s e tényből arra lehet következtetni, hogy a mészégető mester is Pesten lakott, és a Pest környéki hegyekben volt a mészégető kemencéje. A szerződést az egyháztanács nevében Geszteli János tanácsbeli tag írta alá. A templomhoz szükséges foglaló és kulcsvasakat egy bizonyos Szaniszló István helybeli kovácsmester készítette, aki a foglaló vasmázsájának feldolgozásáért 2 váltóforintot, a kulcsnak való vasak feldolgozásáért pedig 1 váltóforintot kért az eklézsiától. A kovácsmester vállalta, hogy az átvett vasmennyiséget teljes egészében a rendelt célra fogja felhasználni, jó és tökéletes munkát fog végezni. Ezt a szerződést is 1836. május 26-án írták alá. A munkák előrehaladása után egyezség levelet írtak alá a „molnár és ácsmester’’ céhvei, amely vállalta a bolthajtások alátámasztását szolgáló árkusoknak az elkészítését. Elöljárójában is hat árkusnak az elkészítése volt a legsürgősebb, aminek előkészülete után a szerződés értelmében vállalták, hogy „munkájukat úgy intézik, hogy miattuk a kőmívesek ne szenvedjenek hátramaradást”. * * * Már fentebb említettem, hogy a tűzvész első évfordulójának napján tették le az új templom alapköveit, s ezzel tulajdonképpen megkezdődött a tényleges építkezés. Az építkezés egyik legnagyobb és legnehezebb problémája azonban már az első naptól kezdve pénzügyi kérdés volt. A hatalmas tűzvészt követő napokban már megmozdult az egész város. 1834. június 11. napján kezdik feljegyezni az első adakozók neveit, akik között egy évi fizetést kitevő összeggel maga a lelkipásztor járt elől jó példával. A mai napig is meglévő vaskos könyv sok száz bejegyzését érdemes volna felsorolni, s abból látni lehetne, hogy a régi reformátusok milyen összegekkel járultak hozzá építendő új templomuk költségeihez akkor, amikor nagyon soknak közülük a maguk hajlékát is építenie kellett. Rövidesen mintegy 10 ezer forintra rúgott az adakozás. Hozzájárult ehhez még az is, hogy a szomszédos városok is jelentős summákkal vették ki részüket az építkezés költségeiből. így a szomszédos Nagykőrös 1071 forintos adományt küldött, de Kiskunhalas, Kecskemét, Szabadszállás, Fülöpszállás, Abony, Izsák és egyéb községek is elküldték a maguk jelentős adományát. Ezekről az adományokról még az alapkőben is megemlékezett az egyház lelkipásztora. Az önkéntes adakozásból bejött összeg azonban ilyen hatalmas arányú építkezés kivitelezéséhez nagyon csekély volt. A segélyforrás apadni kezdett, s végül is csak olyan lassan csörgedezett, hogy az nem jelentett komoly tételt a költségek viselése terén. A jóakarat és buzgóság nem volt elegendő az ilyen nagy vállalkozás kivitelezéséhez. De meggyőződve arról is, hogy a régi úgynevezett fejadóból a rendkívüli szükségeket nem lehetett fedezni, azért már az 1834. évi október 25-én tartott ülésen elhatározták, hogy a „templomépítési adó nem fejre, hanem-61 -
