Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
II. A kistemplom
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE Cegléden nem volt ilyen nagy egyetértés, mert a templom elvétele után őseink „az isteni tisztelet tartására az oskolaház kerítésébe (udvarába) szorultak”, ahol valánk az ég és a föld között valami leveles szín alatt, szenvedvén a levegő égnek minden viszontagságait egész októberig. „Onnan menénk osztán a temető színbe anno 1753-ban és ott valánk 1754. esztendő karácsony havának 10. napjáig.” ifi * 5|C Nagy gondot okozott a ceglédi reformátusoknak a királyi leirat azon rendelkezése, hogy csak nyers vályogból és fából szabad építkezniök. Darvas Józsefhez folyamodtak hát ismételten, „aki is már annak előtte magát ajánlotta, hogy Felséges Asszonyunkhoz (ti. Mária Teréziához) maga, személye szerint fel fogna menni, hogy keményebb matériából templomot nyerhetnék.” Darvas József 1753. június 5-én kelt levelében írja Bécsbe, hogyha a ceglédiek elérhetnék azt, hogy kőből csinálhatnák templomuknak legalább alapját, 200 darab juhot is hajlandók volnának adni. A juhokat Ceglédről útba is indították, de mert a magas pártfogók közül senki sem fogadta el, eladták, s befolyt összeg lett az alapja a templomépítési költségeknek. A kérvényben előadták, hogy nálunk könnyebb lenne templomot építeni kőből, mintsem fából, mivel a kőnek bősége vagyon földünkben, a fát pedig messzünnen és drága áron lehet megszerezni. És bár Darvas József, aki Nógrád megye főispánja volt, bokros elfoglaltsága miatt személyesen nem mehetett a kérvénnyel a királynőhöz, de a kérvényt Denjén ágens útján azonnal elküldötte, „kinek megparancsolta, hogy Őfelségének béadná és válaszát szorgalmazná”. A válasz nem érkezett meg hamarosan, de mindazáltal elég örvendetes határozattal érkezett meg 1753. július 9-én, melyben minékünk „egészen megengedő, hogy kőből építsünk templomot, mely parancsolatot a t. n. vármegye pecsét alatt a kezünkbe adta.” Ez az eredeti latin nyelvű leirat másolata a mai napig is megvan az „Emlékezetre és jövendő haszonra eljegyeztetett írás” c. kéziratos könyvben. Mikor a királyi leirat híre az apáca-földesurak tudomására jutott, annyira megbúsulának, hogy a királyi parancsolat ellen azonnal instanciát adának be, és arra kérik ebben Őfelségét, hogy minékünk kőből ne legyen szabad templomot építenünk. A katolikus földesuraság mindent elkövetett arra nézve, hogy akadályokat gördítsen a templomépítés ügye elé. Először is a vármegye arról értesítette a várost a katholikusok felbujtására, hogy a Kostyán szolgabíró által kimutatott 25 öl hosszú és 14 öl széles területet visszavették, mert az igen nagy, és „azt mondták, hogy mire való az a nagy machina, hiszen a három város is beférne abba”. Ennek természetesen az igazi oka az volt, hogy Kostyán szolgabíró nem jelölte ki annak idején a templom fundusát, és így ezt a körülményt fel lehetett használni a reformátusok ellen. Ebben az ügyben aztán meg kellett jelenni a vármegyegyűlésen az eklézsia kurátorának és a városi nótáriusnak. A vármegyén Hirányi Gábor - „aki mindenkor egyet értett az apácákkal”, hiszen még a háza is közel- 31 -