Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
II. A kistemplom
Dr. Szomorú István mot faoszlopokra erősített gerendavázra font sövényből készítették, a sövényt vastagon betapasztották, és agyaggal bevakolták. De még ez is baj volt, mert 1743-ban a váci püspök által kiküldött bizottság engedélye nélkül fogtak az építéshez. Ezért 500 forint bírsággal sújtotta az elöljáróságot Althan váci püspök, s egyúttal megtiltotta a templom bevakolását. Személyes látogatása alkalmával is hiába kérték a vecsiek, hogy az esőzések által megrongált épületet bevakolhassák, a püspök hajthatatlan maradt. Soltvadkerten az evangélikusok és reformátusok „egyházi ügyeik kívánatos előbbre vitele céljából” összefogtak, s közös erőfeszítéssel egy szerény oratóriumot emeltek fából. A rekatolizáló elfogultság ezt megirigyelte tőlük, és Patatits kalocsai püspök 1748. április 26-án a még nem teljes kész imaházat és iskolát a hívek szomorúságára lerombolta és elpusztította. Gyöngyösön is hasonló bajok lesznek a reformáció után. Hosszú esztendőkön keresztül folyik a per a protestánsok és a katolikusok között. Dunaszentgyörgyön az üldözött reformátusok előbb 1719-ben csak „nádból”, majd kőfundamentumra helyezett nádtetővel építik templomukat 1728-ban. E néhány példa is eléggé szemlélteti, hogy milyen nehéz időben és milyen nehéz körülmények között éltek a hitüket szerető őseink. A rekatolizáló folyamat teljes erővel, erőszakkal, csalárdsággal, minden eszköz igénybevételével folyt. Hitvalló őseinknek csak szenvedés és megpróbáltatás jutott nap mint nap osztályrészül. Kecskeméten a helyzet bizonyos mértékben jobb volt, mint a felsorolt helyeken. Hornyik János, Kecskemét város múltjának tudós kutatója érdekes adatokat mond el a reformátusok és katolikusok egymáshoz való viszonyáról. „Midőn 1680- ik évben Kohári István füleki várkapitány és Kecskemét hatalmas földesura az itteni református hitfelekezetet szigorú fenyegetés alatt feleletre vonja s maga elé idézi azért, hogy az új templom építése végett engedélyért a törökhöz folyamodott, s Konstantinápolyba a szultánhoz követséget küldeni merészelt, a pápista elöljárók élén Páter Kecskeméti Gellért, az itteni ferences atyák derék gárgyánja, mint a római katolikus paróchia adminisztrátora jelent meg a hatalmas főúr előtt és eszközölte ki a testvér hitközség bánthatatlanságát. Midőn ezután Tököli kurucai Csuda István hadnagysága alatt Kecskeméten leütvén a ferencesek itteni gárgyánját elfogják s nyergeden lóra kötve rabul viszik, a kecskeméti kálvinista gazdák illő számmal lóra kaptak, a kurucok után vágtatnak, s a barátot erőhatalommal megmentik és a kolostorába visszahozzák. 1690-ben, midőn a török kiveretése után a protestánsok legelkeseredettebben üldöztette, Szelepcsényi György esztergomi érsek a kecskeméti református lelkészeket, tanárokat és diákokat katonai karhatalommal innen kiűzetni és elszéleszteni rendelte, valamint a közelebb múlt század (XVIII.) közepén Mária Terézia uralkodása alatt, midőn a református gimnázium felsőbb osztályai betiltani rendeltettek, mindannyiszor a vegyes vallású hatóság s a római katolikus felekezet erélyes közbevetése mentette meg a testvér hitközösség érdekeit.”-30-
