Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
VII. A ceglédi református egyház harangjainak története
Dr. Szomorú István harangnak lágyabb, búgóbb és erősebb volt a hangja, „mert azt tiszta időben még a körösi és abonyi határban is lehetett hallani”. Ennek ellenére az új harangokat hamarosan megszokta és megszerette a város lakossága, felekezeti különbségre való tekintet nélkül. Különösen azért voltak büszkék a reformátusok, mert a református harangoknak csengése és hangjuk erőssége jóval nagyobb, mint a katolikusok új harangjaié, akik ugyancsak a háborúba elvitt harangok helyett csináltattak 1923-ban új harangokat. Az infláció lezajlása után nem volt városunkban olyan református temetés, hogy két-három harangozás ne lett volna hozzá. Kora reggel és késő este a nagy harang szava adta hírül, hogy férfi, vagy nő, vagy gyermek-e a halott. A békés, konszolidált élet után azonban újra viharfelhők jöttek, s hazánkat, a vulkán szélén épült csendes rózsakertet is feldúlta újra a háború fekete fergetege. Jöttek a légriadók, jöttek a bombázások, a kormányrendelet tiltotta el a harangozást országszerte. Minden harangozás megszűnt városunkban is. A második világháború új és szörnyű erőpróbát követelt az ország egyéneitől is és a közösségektől is. Kormányrendelet jelent meg 1944-ben a harangok igénybevételére vonatkozóan. A rendelet megjelenése után pár hónappal megjelentek az átvételi bizottság tagjai, s a toronyból a nagyságra nézve harmadik harangot, tehát azt, amelyet a ceglédi reformátusok a múlt világháborúban elesett ceglédi hősök emlékére öntöttek, igénybevették. A harang felírása ez volt: „Isten és a haza minden előtt. ” A harang átvétele 1944 nyarán történt. Szerelőmunkások jelentek meg a toronyban, a tartógerendákról leszerelték a harangot, s egy erős létra segítségével a torony nyugati ablakából kicsúsztatták a szabadba, s utána a létráról kibuktatták. A mintegy 25 méteres magasságból borzalmas zuhanással hullott alá a hét mázsás harang, s embermélységnyire fúródott bele a templomkert puha talajába. Az összetört harangot még aznap kiásták, kocsira rakták, és az átvételi elismervény aláírása után elvitték. Az egyházi levéltárban és jegyzőkönyvekben erre az aktusra vonatkozóan semmiféle közelebbi adat nincsen. A többi harang átvészelte a háborút, s a harangok csak akkor szólalhattak meg, amikor az orosz csapatok elfoglalták a várost, és megszűnt az ostromállapot. E nehéz időszakban csak egyetlen ceglédi református pap tartózkodott a városban, Arany László személyében, aki nagy személyes bátorságról tett tanúbizonyságot akkor, amikor maga személyesen ment fel a tornyba, és kondította meg a harangokat, hogy azok méltóságos hangjukkal hirdessék a sok szenvedést és megpróbáltatást kiállt lakosságnak, hogy „béke van”. A templomban az istentiszteletek tartását rövidesen megkezdték, és a harangok is kezdték teljesíteni rendszeres hivatásukat. Hívták az élőket, megsiratták a halottakat, és dicsérték az Istent.- 150 -
