Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)
VII. A ceglédi református egyház harangjainak története
A CEGLÉDI REFORMÁTUS TEMPLOMOK TÖRTÉNETE Feladatukat mind a mai napig a Szent Háromság Isten nagy nevének dicsőségére zavartalanul és ékes szép renddel betöltik. 1949. május 1-jével a ceglédi ősi gyülekezet három önálló gyülekezetté alakult át. A harangok azonban a nagytemplom tornyaiban maradtak, és azok a Nagytemplomi egyházközség tulajdonába mentek át. A szabályrendelet erre vonatkozóan így rendelkezik: „Temetések alkalmával a másik két egyházközösség tagjai is igényelhetik a nagytemplomi harangozást, ez esetben azonban a mindenkori harangvonási díj 60 százaléka a Nagytemplomi egyházközséget, 40 százaléka pedig azt az egyházközséget illeti meg, amelynek az elhunyt életében tagja volt. A harangozási díjak nem lehettek magasabbak a másik két egyházközség híveire nézve sem a Nagytemplomi egyházközség hívei számára megállapított díjaknál.” * * * Rövid vázlatban a ceglédi református egyház harangjainak története ez. A harangok a város lakosságának mindig féltett kincsei és szeretetének drága tárgyai voltak. Harangok riasztották a lakosságot, amikor a török hordák közelítették meg a kapukat, amikor rabló rácok vagy labancok közelítettek a határban. Félrevert harangok okoztak nagy szívdobogásokat, amikor a századok során a nád és zsúptetős házakra felkúszott a tüzek lángja. Harangozó hirdette a hajnalt, harangszó kísérte nyugovóra a munkából megtért embereket. A harang szava volt a búcsúztató az elköltözöttek felett. A ceglédi református harangok története így vázlatosan is mutatja ennek a négyszáz esztendős szent eklézsiának a történetét, s a történet tanulsága az, amit századok visszhangoznak, amit az egymás utáni harangok serege hirdetett, s amit a szívek hozsannáztak a múltban, és hozsannáznak a jelenben is szüntelenül: Egyedül Istené a dicsőség...- 151 -
