Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)

V. A zöldhalmi templom reménysége

Dr. Szomorú István az akciót kelló' mértékben nem tudta támogatni. Az egységes egyházközség mun­kaerejét a lefolyt két esztendő' alatt a templomépítés, a szervezési és egyház­­községesítési szabályrendelet megalkotása, új lelkészi állás szervezése és a lelké­­szi állás betöltésének gondja annyira lefoglalta, hogy nem tudott foglalkozni az építkezéssel. A presbitérium kérte a híveket, hogy az ajánlatokat, természetbeni és pénzbeni felajánlásokat gyűjtsék egybe, mert a jövendőben az egységes egy­házközség „csak azokat az egyházrészeket óhajtja támogatásban részesíteni kul­­tuszi helyük építésében, amelyek maguk már megmutatták, hogy a nagy ügy érdekében áldozatot hozni hajlandók.” A Zöldhalomban az egyház megszerzett egy telket, s megkezdó'dött az építkezsés ügyének „érlelése”. Bükki Zsigmond 1939. augusztus 14-én azt jelenti a presbitériumnak, hogy a zöldhalmi templom építésére kijelölt területet a helyszínen történt beható mér­legelés után nem tartja megfelelőnek részben azért, mert a hely a zajos országút mentén fekvő' mély, vizenyős terület, részben pedig túlságosan keskeny terület, s a hívek megnövekedett száma már nagyobb templom építését tenné kívánatos­sá. Bejelentette azt is Bükki Zsigmond, hogy a helyszínen megjelent bizottság talált egy alkalmasabb területet, amely eladó lenne, és nem is lenne drága. Java­solja azt, hogy a mostani templomtelket adja el a presbitérium, és a kiszemelt, sokkal inkább megfelelő' területet vásárolja meg. A bejelenetés a presbitériumban igen heves vitát váltott ki. Sokan voltak a terv mellett és sokan ellene, úgyhogy érdemben ez a gyűlés nem tudott határozni. Bizottságot küldtek a helyszínre tanulmányozni a kérdést. A bizottság több helyet megtekintett, de végleges dön­tésre nem tudott jutni. A kérdés végre úgy nyert megoldást, hogy egy zöldhalmi róm. kát. vallású férfi, Nyilas István ingyenes telket ajánlott fel az egyháznak templomépítés célra. A felajánlott telek az egyház tulajdonában levó' templom­helynek szánt lapos területtel majdnem szemben terült el az út közelében, s fekvésénél fogva templomépítési célra kiválóan alkalmasnak találta a bizottság. A szakértői vélemény a felajánlott területet templomépítés céljára keskenynek ítélte. A bizottság azonban a szomszédos tulajdonossal megállapodott abban, hogy 25 négyszögöl területet adjon el a templomhely céljaira. Nyilas István köz­ben meghalt, de az általa felajánlott 42 négyszögöl terület emlékét kegyelettel ó'rzik a hálás utódok szívükben. A kiegészítés során nem 25, hanem 49 négyszög­öl területet vásárolt az egyház özv. Dávid Lászlóné szül. Palásti Juliannától, s így mintegy 90 négyszögöl lett a templomépítés céljára rendelkezésre álló terület. A telek megszerzése után most már a tervek elkészíttetésére kellett gondolni. 1940 áprilisában Czeglédy Sándor lelkipásztor előterjeszti a presbitériumnak erre vonatkozó ténykedését. Jelenti, hogy a Zöldhalmi templom építkezése némi ha­ladékot kénytelen szenvedni az anyagiak miatt is, hiszen a Nagytemplom kupo­lájának leégése után keletkezett tetemes adósságokat még nem heverte ki az egyház. Most folyik az újvárosi imaház átépítése is, de az anyagiakon túlmenően- 122 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom