Szomorú István: A ceglédi református templomok története (Cegléd, 2001)

III. A Nagytemplom

Dr. Szomorú István Balázs-féle díszítő elemekből igen sok el lett távolítva, de még mindig nem elég­séges mennyiségben, és a kupola dobfalának, valamint a kupola tetőszerkeze­tének túlságos egyszerűsége nincs összhangban a templom új klasszikái stílus­ban épült egyéb elemeivel. S meg kell állapítani, hogy ezzel az átépítéssel az egyház vezetősége nem jutott közelebb a Hild József által készített tervekhez, amelyek egyszerűségükben is utolérhetetlenül nagyszerűek voltak, hanem végze­tesen és végérvényesen eltávolodtak attól. A belső templomtérben a hatalmas boltívek érvényesülnek ugyan, de a boltíveket kitöltő részek vasbeton-megoldá­­sos rendszere nem lett tökéletes, mert ezek a falsíkok az ívektől szinte kivétel nélkül elrepedtek, másrészt pedig a templom felső részének világítási kérdését a zárt vasbetonból készült kupola miatt csak úgy lehetett megoldani, hogy az íve­ket kitöltő szeletek áttörték és oda sugárküllős színes ablakokat helyeztek. Sem az ablakok alakja, sem azok beosztása, sem azok nagysága nem szolgál a temp­lom terének szépítésére. Látszik a kivitelezésen az, hogy a tervező mérnök ezt a kérdést nem tudta megoldani, és ezt az ablakmegoldási módot csak azért alkal­mazta, mert mást és jobbat nem tudott alkotni. A templom belső berendezése egyébként teljes egészében maradt a régi, és annak elrendezésében sem történt semmiféle változás. * * * A nagytemplom építésének történetét ezzel be is fejezhetném. Még csak azt akarom itt megemlíteni, hogy a ceglédi ref, Nagytemplom az ország egyetlen kupolás református temploma. Méreteiben az ország legnagyobb templomai közé tartozik, s a ceglédi reformátusok büszkélkedhetnek azzal is, hogy ez a templom befogadó képességét tekintve a legnagyobb három református templom közé so­rolható. A templomban levő ülőhelyek száma 2200, a szabad térségeken pedig ugyanannyi személy tud elhelyezkedni. Bátran mondhatjuk, hogy a templom befogadóképessége 4500 személy. Egyéb méretei: A föld színétől számított teljes magassága a villámhárító csú­csáig, 60 méter 70 centi, a tornyok magassága 48 méter. A templom belső teré­nek legnagyobb magassága 31 méter, pontosan ugyanannyi, mint amennyi a temp­lom szélessége. A hossza 44 méter. A falak vastagsága átlagosan 1 öl, tehát mint­egy 2 méter. Az alapok 4-5 méter mélységben vannak lerakva, s a templom mint­egy fél millió darab téglából van felépítve. * * * A második világháború során a templomi lövegbelövésektől több helyen meg­sérült, de ezek a sérülések részben már ki vannak javítva. Ellenben még a mai napig is jól láthatók a templom belsejében és a csegelyeken azok a nagy vízfol­tok, amelyek a kupola felépítése közben lezúdult esőzések miatt keletkeztek. A vastag falrészek ugyanis átnedvesedtek, s bár faszénparázzsal száríttatta az építé­si vállalkozó, az öl vastagágú falak tökéletesen nem tudtak kiszáradni, s ezért több helyen a sarokpillérekről és csegelyekről lehullott a vakolat, és a belső me­- 112 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom