Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
A kami szó egy nagyon általános, egyetemes fogalmat jelent, hatalmas, isteni lényjellemvonásainak összefoglaló neve. Az égi és földi istenek, a furcsa alakú fák (satsuma), a vizek és a hegyek, a természeti jelenségek, a madarak, a különféle termések, gyümölcsök, só't a híres emberek sajátos kedvező' és kedvezőtlen tulajdonságainak összessége. Minden jellegzetesség végül is Kami isten személyében integrálódik: általános vegetáció, pártfogó isteni lény. Afrika népei hagyományos törzsi-természeti vallásukat követték a legutóbbi évtizedekig. A vadászó- és pásztortársadalmak felsőbb lények lakhelyévé emelték a puszta, sivatagos területek megmaradt bozótjait. A bozótszellemek varázsfüveket helyeztek a „karjára”, vagyis ágaira és elmondták a varázsszövegeket. Bizonyos állatok (oroszlán, elefánt, orrszarvú, krokodil, egyes kígyófajok), ritkábban főleg élelmiszert szolgáltató növények (enszete banán, nálunk dísznövényként termesztik), majomkenyérfa, akáciák, Rafflaesia, datolyapálma totemként szolgáltak. Az afrikai gallák szent fája a vanza (Cordia abessinica), amelyen a véres győzelmi jelvényeket helyezték el. A tangala és más néger törzseknél pedig a rimila (Bombax guineansis) példányait övezi tisztelet. Ahol csoportosan fordul elő a rimila, Dodö szellemének kunyhót építenek, a tisztáson pedig a kigéliafa (szintén szentként tisztelik) három ágát hagyják meg, csonkjaira, mintegy köcsögfára agyagedényeket helyeznek. A Kék-Nílus partjai mentén a Boswellia serratanak, a tömjén fának van nagy becse. Az asszonyok a holdünnepségekre cirokból főznek sört a táncoló férfiaknak. A majomkenyérfa, a baobab Afrika és Ázsia egyenlítői tájain különösen tisztelt és nagyrabecsült faj, valamilyen szellem lakhelyének vélik, ezért imádják, fohászkodnak hozzá. A legeltetést fája jól tűri, így a 2—3000 éves példányok sem ritkák. Maszaszi környékén a bennszülöttek a kaucsukfát, vagyis a magogorót tekintik szent fának. A Kanári-szigeteken a gauchók szentnek ismerik a sárkányfát (Dracaena). Egy évezredes példányát a közelmúltban vágták ki Tenerife szigetén. A közép-afrikai törzsek, így a bragandák is kapcsolatot hittek az emberek és a föld termékenysége között. így ha a föld vagy a banán termékenységét igyekeztek befolyásolni, akkor az imitált egyesülés szigorú dramaturgiája szerint a kijelölt párok példát mutattak a banánnak, a földnek. Kelet-Afrikában a nandik különös szokása tapadt az aszályfűhöz (Eleusine indica). Ha beért a termése, az asszonyok és a leányok kimennek a mezőre és szednek a magjából. A nőkegy szemet a nyakláncukba tűznek, egy másikat elrágnak és eldörzsölik a testükön. Próbaaratást végeznek, a levágott kévét felkötik a padláson, a lehulló szemekből a tűzre vetnek, s ha kinyílik, akkor az elhunyt hozzátartozók is részesülnek belőle. A becsuánák a megtisztulási rítus után ehetnek az új termésből. A králok különkülön tartják a szertartást. A larotsze (tökféle) növény levelét összemorzsolják, kipréselt nedvét a test megtisztítására elkenik a bőrön, a férfiak a családtagokkal hasonlóan cselekszenek. A maradék nedvet tejjel elegyítik, azt a kutyák kapják. A nedvvel még a kásatörő mozsarat is megkenik. Ázsia trópusain még ma is sok primitív törzsi közösség létezik. Szinte ahány nép, annyi szent növény, annyi hasonló és legalább ugyanannyi különböző rítus. Az indonéz szigetvilágban található a Babar-szigetcsoport, ahol ma is szokás, hogy ha egy asszony gyermek után vágyakozik, hív egy sokgyermekes apát, hogy imádkozzék érte Upuleróhoz, a Nap szelleméhez. Babát készítenek gyapotból, ezt a nő kezébe veszi, a szoptatást imitálja, majd az idegen az asszony és a férj feje fölé madarat tart. A mimikriszertartást a falvak számon tartják napjainkban is. 290
