Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
akkád mezőgazdaság bonyolult tulajdonosi és bérleti rendszerét Dávid (1927), Salonen (1969) és Ellis (1977) munkáiból ismerhetjük meg. A májusi csapadékbőség után hosszú, száraz hónapok következnek. Öntözés nélkül szinte lehetetlen növénytermesztést folytatni. Hammurabi híres törvénykönyve is foglalkozik a csatornák védelmével, a vízhasználat rendjével. A jogszabály ellen vétőket súlyosan megbüntették. Nabukodonozor támadása azért jelentett kétszeresen súlyos csapást, mert a katonai vereséget, melyet Babilonra mért, hatalmas anyagi kárral, a csatornák megrongálásával súlyosbította. A világ hét csodája között tartották számon Szemirámisz függőkertjét. Sztrabón a Geographicában így ír a kertről: „... mutogatják majdnem az egész földön... az ún. Szemirámisz-dombokat, a falakat, az erődítéseket s a bennük levő járatokat, vízvezetékeket, lépcsőzeteket, a folyóknál és tavaknál csatornákat, az utakat és a hidakat...” (XVI. 1:2). Szemirámisz, Derketo istennő leánya, akit anyja kitett a mezőre és pásztorok nevelték fel. Szépségére felfigyelt Ninosz király, és feleségül vette. Férje halála után maga kormányozta országát, ekkor építtette híres teraszos kertjeit. A függőkertek uralkodó fája a vörösfenyő, a ciprus, a cédrus, az akácia, a mimóza, a mogyoró, a nyár, a rózsa, a nyír és a rezgőnyár volt. A régészek csak Amitisz függőkertjét tárták fel, amelyet//. Nabukodonozor felesége számára építtetett Babilonba. A függőkért a zikkurathoz hasonló architektonikus szerkeztű volt, amely a teraszok fásításával hegyvidéki erdőséget idézett. A Biblia szövegvizsgálata segít rekonstruálni a zsidó nép kertészeti termelésének, ismereteinek főbb jellemzőit. Néhány virág története kapcsán a fajokra még visszatérünk, itt csupán az édenkertet és Salamon király kertjét vizsgáljuk meg. Az édent négy folyó határolta: a Hiddekel (Tigris), a Perát (Euphrátesz) és Mezopotámia két folyója, a Pisón és a Gihón (valószínűleg a két előbbi folyó mellékágai), Kus földje pedig minden bizonnyal a hegyes kassu területeket jelenti (Teremtés 2:4b—25). Az Éden szóban a sumer a-dé-a, az akkád edu húzódik meg, amely feltörő vizet, forrást jelent. A teremtéstörténet párhuzama az Enki és Ninhurszág eposzban található meg. „Az Úristen kertet telepített Edenben, keleten és oda helyezte az embert, akit teremtett... kisarjasztotta az élet fáját... folyó öntözte a kertet” (2:8 skk.). A világlíra egyik legszebb költeménye az Énekek éneke, s mivel szimbolikus tartalma is van, népszerűsége teljes mértékben indokolt. Ideális kert képe jelenik meg a költeményben, ahol sokféle gyümölcs- és díszfa (cédrus, gránátalma, alma, szőlő) és szépséges virágok tenyésznek: „Hajtásaid gránátalmát termő kerthez hasonlók, (tele mindenféle) pompás gyümölccsel: nárdusszal, sáfránnyal, kálmossal, fahéjjal, mindenféle tömjéntermő fával, mirhával és áloéval, a legjobb balzsamokkal.” (Énekek éneke, 4:13 — 14) A tűzimádó perzsák az afgánokkal együtt, a kultúra keresztútján telepedtek le. A perzsák az ókorban szintén fejlett kertkultúrával rendelkeztek. Szinte minden kertben volt gránátalma és datolya, rózsa, orgona, hibiszkusz (mályvarózsa fajok) és galagonya. A perzsa birodalomnak kitűnő államigazgatási szervezete volt. A királyi posta útvonla mentén parkosították a tájat, tájrendezést végeztek (neve pardesz), mint 277
