Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
ölyvfü (Hier adum), kőrontófü (Erigeron), csodafa (ridnus), apró sármag (Lathyrus), béketerjék (Aster), szömvigasztaló (Euphrasia), bársonvirág (Amaranthus), háromlevelű (Trifolium), Cytizus, permetfü (marubium), méhfü (melissa), basalicum, gyopár, kakukk fű, isóp, borsfü, sállya, rozmarin, kapotnyak, ruta, csengőfü (Hypericum), alima keserügyökér (Gentiana), farkashézag gyökér (Aristolochia), Verbena, Asparagus, Borago, varfü (Scabiosa), keresztesfü, fejér iröm, artemisia, len, fejér máivá, Chamaecyparissus, infü (Ajuga), kakasláb (Ranunculus), fecskefü, tyikhur, kakukkterjék (Anagallis), Clematis, Polygonatum, nád és sás. A Kolozsvárott 1578-ban kiadott Herbarium után évszázadokig hasonló felépítésű botanikai művek jelentek meg. Ilyen pl. Apáczai Magyar Encyclopediája, Csapó József: Új füves és virágos magyar kertje vagy Veszelszki Antal A' növevény-plánták,’’ órszágából-való erdei és mezei gyűjtemény, vagy-is fa- és fűszeres könyv, továbbá a Diószegi—Fazekas-féle Magyar füvész könyv, a magyar botanikai nyelv szárnypróbálgatásainak jelentős dokumentumai. A virágkultusz orális bizonyítékai a virágénekek és a virágnyelv A közeljövőben indokolt lesz a magyar virágnyelv eredetét vizsgálni, mert bizonyos szövegrészek alapján virágnyelvünk olyan ősi nyomai fedezhetők fel, amelyek a honfoglalás előtti korig nyúlnak vissza, bizonyítva, hogy a virágok tisztelete és termesztése is ősi hagyomány a magyar népéletben. A virágnyelv keleti eredetű, a virágok nevéből levezetett népköltészeti műfaj. Európában a virág tényleges vagy képzelt sajátságai adják a virágnyelv értelmét. Szerelmi közvetítő nyelv elsősorban, főleg a tiltott és titkolt kapcsolatok fenntartásában játszott nagy szerepet. Erre igen jó példa a XIX. századi hazai (és külföldi) virágnyelv. Mitikus és történelmi személyek életében olyan fontos helyet töltött be egy-egy növényfaj, hogy idővel ezen attribútumok és szimbólumok valójában a kérdéses személyt is helyettesítették. Pl. Hátkor szikomorja, Áron (mandula) vesszeje, Buddha fügefája, Jézus szőlőtője, Jónás csoda (ricinus-) fája... A virágnyelv legkorábbi rétege a mítoszok, legendák világába vezet. A ma élő vallások számos, népies folklóreleme is a virágnyelv folytonos, állandó feltöltődését segíti elő. (Példaként két neves hazai szerző nevét említjük meg, akik jelentős kutatást folytattak-folytatnak a szakrális néprajz területén: Scheiber, 1977; Bálint, 1973 és 1977). A provance-i virágénekek is tulajdonképpen virágszimbólumokat rejtenek, bár mint Gerézdi (1962) írja, ezek házasságtörésre buzdítottak. Veszélye azért nem lehetett olyan mérvű, mint hisszük, hiszen az érzelmi alapon való párválasztás módosabb társadalmi rétegekben ritka kivételnek számított. Erdélyi (1899) a virágéneket népművészeti műnek tekinti, ami talán megerősíti népünk gazdag virágszimbolikájának tényét. A Soproni virágének (1490), a Körmöcbányái táncszó (1505) és a Zöldvári ének (1510—1540 között) a legrégibb vágáns és latrikánus virágének-maradványunk. Balassi Bálint hasonló modorban írott versei tovább bővítették a megénekelt virágfa-269
