Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
V. Élő ékszerek
A dísznövények története A dísznövények eredetével foglalkozó fejezet tárgyalásmódja eltér a korábbiakétól, de a fontosabb dísznövénycsoportok így is hosszabb terjedelmet kívántak. Ugyanis kénytelenek voltunk egy-egy csoportra, vagy éppen egy-egy érdekes kultúrkör sajátos virágkultuszára sarkítani a leírásokat. Figyelembe véve a hazai növénytakarót, a honfoglaló magyarság növényismeretét és jelenlegi dísznövénytermesztésünket, a „magyaros” virágokat részesítettük előnyben. A szintetikus ismertetés alkalmazását indokolja, hogy a kötet arányait sem boríthattuk fel (ez a nagy dísznövényfajszám és a bőséges művelődéstörténeti adatok miatt történhetett volna). Az egyes virágfajok sokszínű szimbolikájáról még szót sem ejthettünk. A virágszimbolika egyetlen érdekes fejezetét a Virágnyelv című, egy később megjelenő kötetben foglaltuk össze (Surányi, 1985), a Kertészeti Egyetem régebbi közleményeiben pedig Balogh András írt több érdekes tanulmányt ebben a témakörben. A dísznövények változatossága ebből a fejezetből is kitűnik. A mítoszok, irodalmi művek, babonás hiedelmek, lelkes költői dicséretek e növények nagy-nagy szeretetét bizonyítják. A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai c. kötet utószavában részletesen foglalkoztunk a magyar nép őshazájának, vándorlásai egyes állomáshelyeinek természetes növénytakarójával. Némelyek úgy gondolják, hogy az i. e. 6. évezredben az őshaza még Nyugat-Szibériában volt. Ezt a pollenvizsgálatok valószínűsítik. Ebben az időszakban az uráli és finnugor nyelvekben megtalálható a legfőbb tajgai fenyőfajok és európai lombosfák neve. Hazai A honfoglaló magyarok növényismerete 251
