Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
ízes gyökerek Matthiolus siserje A sárgarépa fogyasztásának legrégebbi bizonyítéka Európában a svájci cölöpépítményekben található; mintegy 4000 éves kultúrnövény. Thellung a vad és a termesztett fajták vizsgálata alapján minden faját európai származásúnak tartja. Két alfajra (gummiferi és eucarotá) bontotta a sárgarépa-változatokat. Az eucaroták 1 — 2 évesek, a gummiferák pedig inkább évelők. A görögök és a rómaiak már fogyasztották a sárgarépát, bár bizonyíthatóan csak Dioszkoridész írt először róla az I. században. Valószínű, hogy a vad alakok kevéssé voltak értékesek, ezért nem figyeltek fel rájuk még abban az időben. A XII. században még nem általános a sárgarépa termesztése, pl. Szt. Hildegard nem is említi. Ibn-al-Awam Kisázsiában élt arab tudós már két sárgarépafajtát írt le könyvében, az ízes vöröset és a zöldessárga színűt. Banga (1962) szerint a perzsák csak a X. században nemesítették ki az első, mai értelemben vett sárgarépát. A XII. században a mórok bevitték Spanyolországba, ahonnan rövid időn belül Hollandiába is eljutott. Ez csak az egyik feltevés, a másik hipotézis szerint Velencéből került Franciaországba, és később egész Európában meghonosodott. A vörös és a világossárga változatok Hollandiában jelentek meg, ahol a XVII. században narancssárga gyökerű fajtákat állítottak elő. A sötétlila testűek Ázsiában, Egyiptomban és Kisázsiában nagyon népszerűek. A holland kertészeknek köszönhetők az első, mai értelemben vett sárgarépafajták. Később más országok nemesítői is jeleskedtek. A rövid gyökerű, ún. karotta típusú sárgarépákat a XVIII, század végétől kezdték termeszteni. „... Matthiolus sisernek nevezi, kinek mind magva, levele, külömb a’ többinél. A’ levele apró, vékony, sok egy szálon, csak nem mint az olasz kapornak; de vala mennyre szélesbb, és pázit színű zöldebb. A’ magva a’ tetején terem sok apró szálacskákon, lapos, pölyhös, fejér szabású. A gyökere sárga... A’ sárga répát idején kikeletkor vetik, a’ mikor az vöröshagymát. Ennek orvossága az, hogy a’ vizeletet meg-indíttya, az has-rángást meg-chillapíttya, és az ételhez ízt ád. A terhes asszonyoknak-is igen hasznos étel” (Lippai). A sárgarépa — ha nem is olyan mértékben, mint a spenót — elég eltérő módon szerepel a fogyasztók ízlésvilágában. Kedvelt téma ez az irodalomban is, táplálkozásélettani előnyei azonban vitathatatlanok. Levelét az Alföld egyes részein megszárítják, és belőle (vérnyomáscsökkentő) teát főznek. A sárgarépa termőtájai Győr, Makó, Nyírség és Budapest vidékén alakultak ki. A múlt század óta a szántóföldi paraszti termesztés része a sárgarépa. A kukoricaföldekből kis területet sárgarépa és petrezselyem stb. számára különítettek el. A répa kukoricatörésig földben maradt, majd utóérlelés céljából szárkúpokba öntötték, ahol becukrosodott. A vadrépát muroknak is nevezik. Főleg Erdélyben ugyancsak nagyban termesztették. Benkő Samu 1982-ben megjelent könyve, a Murokország is erre utal. A sárgarépánál kisebb jelentőségű a petrezselyem, pedig a magyar paraszti termesztésben fontos szerepe volt. Két változata alakult ki: a levél- és a gyökérpetrezse-244
