Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
György 11 pontos termesztési útmutatót szerkesztett. A Gubernium még „botütéssel” is ösztönözni szerette volna a burgonyatermesztést. Elsó'ként az északi határőr vidéken kezdték a katonák termeszteni. Az alakulatok (a morváké is) mozgása elősegítette a burgonya terjedését. Cegléden pl. a morva katonák ismertették meg a helybélieket a burgonyatermesztés lényeges elemeivel. Lippai pedig ezt írja a burgonyáról, amit ő földi almának nevez: „Ennek a’ gyökere ollyan mint a’ répa, csak hogy csomós imitt-amott: magassan föl női az szára: a’ virághia föllyül ollyan mint az nap-után járó virágnak, csak hogy nem olyan nagy, a’ hová egyszer bé-férkezik, nehéz onnan őtet ki-veszteni; azért nem szokták rendben vetni, vagy ültetni: hanem valahová félre a’ kert szélin. Nem-is vetik igen magon, hanem a’ gyökerén, a’ kit ha darabonként metéllik-is, a’ hol az szeme, avagy bimbója vagyon, ugy-is ki-nől...” Számos nevet kapott a burgonya: krumpli, kolompár, pityó, földi alma stb. Kosa 41 nevet sorolfel. Csupán kettő— a burgonya és a krumpli — értelmét, jelentését ismerik szerte az országban, a többi zamatos tájszó. A német telelepesek három hullámban érkeztek hozzánk: III. Károly idején (1711 — 1740), Mária Terézia (1740— 1780) és II. József uralkodása alatt az új lakosok foglalkoztak a burgona termesztésével. A spontán terjedés másik etnikuma, az olaszok. Talán Dalmácia felől juthattak be a telepesek révén az újabb fajták. Nincs t elegendő bizonyíték viszont, hogy észak felől szlovák vagy lengyel termesztők is hatással lettek volna a burgonyatermesztésre a Kárpát-medencében. A növény megismerésének dinamikáját jelzi az a puszta tény, hogy Mátyus István a Diaetetica első kiadása után, a második változatban bőségesen ír már a burgonyáról. (Az elsőben szinte csak a nevét említi.) A neves szakírók közül Szilágyi Sámuel, Benkő József, Révay Miklós, Komiéi János, Gáti István, Bogsch János és Nagyváthy János munkássága igen jelentős. Kőm jogosan jegyzi meg, hogy Nagyváthy óta a burgonya biológiájával kapcsolatos ismeretek nem vagy csak néhány részletkérdésben bővültek. Botanikai leírása Diószegi— Fazekas füvészkönyvében olvasható. A nehéz, szűkös évek miatt különösen fontossá vált a burgonya jövője, ezért termesztési propagandájába püspökök, papok, főispánok, tanárok, orvosok is bekapcsolódtak. Jellemző képet fest Gvadányi József a Rontó Pál-ban, amikor a főhős fenntartással szól a burgonyáról: „Pajtások: ha mindég mi igy élni fogunk, A’ krumliba nagyon ki nem törik fogunk. De utóbb jártányi erőnk sem fog lenn, E rossznak kellene eleit hát venni.” A tévhitek némelyike igen drasztikus volt (pl. hogy vérhast terjeszt), Gorkij szerint az orosz parasztok azt tartották, hogy az ördög és egy cafka nő paráznaságából, az ördög kifolyó nyálából (?) támadt a burgonya. Pethe Ferenc számtalan alkalommal írt a Nemzeti Gazda c. lapban a burgonyatermesztés előnyeiről. Meg is lett az eredménye: Pest környékén 1830-ban burgonyatermő falvak alakultak ki, a vízivárosi polgárok 1838-tól burgonyabúcsút rendeztek évente, amelynek csak a háborús események vetettek véget. Az 1850-es években a gabonafélék ismétlődő terméskiesése következtében egyre többen kezdtek burgonyát termeszteni. Fazekas Mihály A krumpli c. elégiája jól tükrözi ezt a hangulat- és szemléletváltozást. A kukoricáskertek, dohánykertek mellett 215
