Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)
Rodiczky). A burgonya talányos útjáról, európai elterjedéséről főleg Rodiczky írt nagy alapossággal. Az viszont tény, hogy a burgonyatermesztés terjedése valójában két vonalra szorítkozik. 1560—1570 között Chiléből hozták magukkal a konkvisztádorok a burgonyát Spanyolországba, innen portugál földre, majd Redi révén Olaszországba, Belgiumba került. 1588-ban Clusius már kapott néhány burgonyagumót a kertje számára. Másik valószínű vonala 1586-tal, tehát mintegy 15 évvel később indult s ez lényegében már az újvilági új termőtájak növényanyagából származott, nevezetesen Virginiából. Mindenesetre, ha Drake, Hawkins vagy Raleigh személye körül viták is lehetnek, bizonyosan angol hajós hozta a burgonyát Angliába. Raleigh egyik társa 1586- ban gumókat hozott szülőföldjére, és le is rajzolta azokat. Nagyon hosszú ideig a burgonyát csak dísznövényként tűrték meg a kertekben. Számos babona él az emberekben, pl. hogy mérgező, butaságot, siketséget okoz. A kitalálásokban néhányan odáig merészkedtek, hogy lepraterjesztő hírét keltették. (Talán a trópusi égövön áthajózó terményeken jobban be lehet hurcolni a fertőzést, vagyis némi alapja lehetett az aggálynak.) Még kétszáz évvel később is dísznövény volt, a görög királynőnek burgonyavirágokból kötöttek csokrot az esküvőjére (1836), Mária Antoinette sem restellte hajába tűzni a burgonyavirágot. A burgonya terjedésének főbb állomásai korántsem jelentik még a termesztését. Gyakran anekdotába illő módon igyekeztek a földműveseket rákapatni a burgonya vetésére. Nehezen ment, mert felettébb ragaszkodtak a hagyományos gabonanövényekhez, csak a XVII—XVIII, századi súlyos éhinség szorította rá az embereket, hogy egyenek a burgonyából. Parmantier admirális nagy érdemeket szerzett a francia termesztés megindításában, megszervezésében. Közben pedig szinte névtelenül, az írek körében virágzott fel a burgonyatermesztés. Németországban ez V. Károly uralkodása idejére esik (Mándy-Csák, 1966 és Mándy, 1971), de a Brit-szigeteken már előbb megindult a termesztőmunka. Beke (1930) szerint a burgonya hazánkban 1654 körül jelenhetett meg, valószínűleg a német egyetemekre járó fiatalok hozták magukkal. Eleinte nem mertek belőle enni, mivel fejfájástól és gyomorgörcstől féltek. Hiába ösztökélte a termesztést III. Ferdinánd, Wesselényi minden próbálkozása meddőnek bizonyult. 1682-ben Becher, bécsi orvos ismét próbálkozott a burgonya elterjesztésével, törekvése azonban kudarcot vallott. Kosa (1980) kutatásai szerint a kamarai birtokokon kezdték a burgonyát meghonosítani, 1765-ben Nagyváradon, majd Élesden, Máramarosszigeten, Huszton, Tarcalon és Magyaróvárott ültettek gumókat. Első leírója Kolozsvári Mátyus István (1762). Márkon (Veszprém megye) már paraszti termesztés is folyt. 1760 után számos cikk, könyvrészlet is foglalkozott a burgonyával, ezek a bekövetkező éhínséget is jelezték, nem csak a felvilágosító munka hatásosságát. Nálunk nem volt burgonyaháború, mint Ausztriában: a porosz seregek a hadisarcszedés egészen eredeti ötletét fundálták ki, addig maradtak a meghódított területen, amíg a burgonya el nem fogyott (ez volt a Kartoffel Krieg). Cipríán, a Vörös Klastrom szerzetesének feljegyzéseiben olvasható, hogy a Felvidéken sokfelé termesztették a burgonyát (1769). Az ösztönző rendeletek lassan a nagy ellenérzést is lelohasztották. 1769-ben rendelet jelent meg; az erdélyi Földművelő Egyesület is nagyon pártfogolta a burgonya termesztését, sőt híre ment, hogy a búzaliszthez hasonlóan, a krumplilisztet is felhasználják kenyérsütésre. 1795-ben Bánffy 214
