Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

IV. Vadnövényekből, botanikuskerti ritkaságokból az asztal királynői (A zöldségfélék története)

viszont már i. e. 5000-től. A C. moschata i. e 4500-tól fordul elő bizonyíthatóan Mexikó és az Egyesült Államok déli államaiban.

A sütőtöknek (C. maxima) két változata ismert, egyik a sárgatök, a másik a turbános tök. Az amerikai eredeten kívül néhány botanikus az afrikai honosságot vallja (Hooker-Barter, Welwitsch), sőt egy időszakban indiai származásúnak tartották. Egyiptomi termesztése bizonytalan, a sírkamrák falán nem látható, ezért e feltételezés ez ideig nem is bizonyítható.

Trumbell szerint a tök indiai neve squash. Hazánkban egyedül a Nagydobos-vidéki sütőtöktermesztés számottevő. Nem közvetlen magnyerésre ültetik a palántákat, de a kevésbé fásodó fajták mag- és olajnyerésre, magkivételre is alkalmasak. Az Őrségben igen fontos köztes növény volt a tök. Burgonya vagy kukorica közé ültették. A korai vetésű palánták elfagyhattak; ha májusban került a mag a földbe, a bakhátra ültették. Fészkenként 2—2 hajtást hagytak. Több fajtát ismertek Szalafőn (Poci, Úri, Takarmány, Guggu, Lopu, Disznu), a fajtaválasztás minden esetben a termelési céltól is függött. A magból az olajat köpesztéssel vonják ki: a felvágott magvakat malmokban zúzzák meg, így 2 kg magból 1 kg tiszta olaj is nyerhető. A tökolajat élelmezési célra vagy csak lámpaolajnak használták az Őrségben (Pável, 1949).

Az úritök (C.pepo) és a cukkini (C. melopepo) vagy kokozella fajokat szintén Közép- és Dél-Amerikából hozták Európába. Termesztésük és fogyasztásuk újabban növekszik, főleg a cukkinié. De Candolle e fajokhoz sorolta mint változatot a patagóniai és a brazíliai cukros tököt.

Naudin és Cogniaux Dél-Ázsiát véli a tök hazájának. Kellő bizonyíték azonban nincs e hipotézisre, viszont Közép- és Dél-Amerika tökmagleletben rendkívül gazdag, és ez már önmagában is jelentős mérvű termesztésre, hasznosításra vall. A Herbarius Putaviae impressus-ban (1485) a tök még nem szerepel, de Dodoaens (1557) botanikai művében már négy alakot mutat be. A patisszon (csillagtök, Cucurbita pepo var. patisoniand) szintén Közép- és Dél-Amerikában honos. A termesztése és fogyasztása iránt megnőtt az érdeklődés. A finom és kellemes küllemi tulajdonságok az ismeretlen indián nemesítőknek köszönhetők.

„Efféle öreg kerekdéd dinnyát szokták a’ magyarok főzni téyben, és más-képpenn is, s-úgy enni: egyéb-ként a’ kinek sok vagyon, a; sörtés marhát-is tartyák télbe véle. Az mint más-féle tököt-is, csak ugyan azoknak kedve kért vetnek, a’ kik sárgák, zöldek, tarka-barkák, hoszszukás temérdekek: kiket megehetni ugyan, de nem olly jók, mint a’ kerekdédek... Más-féle apró, külömb-külömb formájú tökök vannak, a’ kiket inkább ékességért, hogy-nem-mint haszonért vetnek; ugy-mint a’ koronások, sárga fejér színűek, apró naranch színű és formájú, lemonia formájú, körtvély és alma formájú: kiket a pólczra raknak, és két esztendeig-is el-állanak; ezek a’ fára-is, sövényre-is föl-folynak...” (Lippai).

A laskatök eredetével kapcsolatban is eltérőek a vélemények, Bretschneider (1881) pl. kínai töknek nevezte. Először a múlt század 30-as éveiben jelent meg az európai kertekben. De Candolle (1894) könyvében sziámi dinnyének említi; Balázs és Filius (1973) közép-ázsiai származásúnak tartja. Magyarországon már jóval előbb termesztették, mint ahogy De Candolle írta; a népi termesztésben istengyalulta töknek nevezik. Kukoricaköztesként való ültetése a kukorica meghonosodásának időszakára nyúlik vissza (XVIII, század, vö. Balassa, 1960). Nagyon nehéz a források alapján a tökfajra, változatra nézve biztos véleményt mondani, mert az esetleges pontatlan leírásokon kívül növeli a tévedés lehetőségét a tökfajok rendkívül nagy alakgazdagsága.

Példaként említhető Oláh Miklós (1536) érsek közlése: „... a tököt számtalan fajtában termelték a szántóföldeken”. A Jászságban nagy területen folyhatott a tök-211