Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
I. A földművelés kezdetei
és huszonnégy maniókafajtát ismertek. Egyetlen kis mikronéziai szigeten pl. húszféle Pandanust termesztettek. A trópusi őserdőövezetben alakult ki a táró, a jamsz, a marantagyökér, az édesburgonya, a kukorica, a szágópálma, a kókuszpálma, a kenyérfa, a banán, a cukornád, a durra, a rizs, a gyöngyköles stb. termesztése. Az öntözés ősrégi eljárás, minden tévhit ellenére, a monszunövezetben alakult ki. Néhány kritikus fejlődési szakaszban ott is kellett a növényeket öntözni. Különösképpen érvényes ez a rizsre. A kezdetleges mediterrán kultúrák jellegzetes száraztermesztést folytattak. Az erdőirtások egyre szárazabb klímát okoztak, a termőtalaj nagymértékben lepusztult. Az igényesebb növények már a kezdetleges földművelés idején is öntözővizet kívántak. Ennek igénye és lehetősége a bővizű, nagy folyamok környékén, a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz és az Indus völgyében lényegében adott volt. Európában pedig új gazdálkodási lehetőségeket nyújtott a szántóföldek, legelők öntözése [Alpok vidéke, Norvégia (vö. Birket-Smith, 1969)]. A kezdetleges társadalmakban minden fontossá váló vadnövény termesztésbe vétele után a kérdéses fajt, az egyes termesztési eljárások felfedezőit, a művelési eszközök feltalálóját isteni eredetűnek, isteni természetűnek tartották. A mitológia fontosságát, súlyát a növények eredetkutatásában már Szutórisz (1905) könyve is hangsúlyozta, amelyet Mándy (1971) kellőképpen értékelt kultúrbotanikai művében. Nézetünk szerint a kultúrnövények géncentrumában legalább egy, de gyakran több mítosz is foglalkozik a faj eredettörténetével. Ezek a mítoszok gyakran az eredetre, a származásra vonatkozó lényegi információkat is tartalmaznak. A géncentrumtól távolodva, de még az areán belül — ha több etnikum él a kérdéses helyen — növekszik a mítoszok, a variánsok száma. Az eredet-mítoszokban többnyire a termékenységi, szerelmi, központi alakot jelentő istenségek szerepelnek. A fajok vándorlásával, terjedésével a mítoszok is eljutnak az új temőhelyekre, tenyészterületekre, és velük a termesztési szokások ugyancsak új környezetben honosodnak meg, alakulnak át a helyi viszonyokhoz és a helyi szokásokhoz alkalmazkodva. A mezőgazdaság és a földművelés kezdeteinek, a vadász-gyűjtögető társadalmak kialakulásának ismertetése előtt vázlatosan át kell tekintenünk a jelen kort megelőző mintegy 15—20 ezer év ökológiai, klimatikus változásait. A változások fontosságáról Graham Clark (1975) így ír A világ őstörténete c., magyarul is megjelent könyvében. „A pleisztocénnek vagy negyedkornak a legfőbb érdekessége az volt az emberi lények mint organizmusok számára, hogy átívelte a kritikus szakaszt evolúciójukban, a termesztésig Agrobotanikus „ősemberek” 25
