Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
Szőlő a középkortól napjainkig A nyugat-római birodalom bukása (i. sz. 476) már egy évszázaddal előrevetette árnyékát, mégis, amikor bekövetkezett, megrázta Nyugat-Európát. A kelet-római birodalom hatalmát évszázadokkal később (1453-ban) törte meg a török haderő. Az egyre jobban szorongató mohamedán világ határt és irányt szabott a szőlőtermesztés kelet-római fejlődésének. Csak az aszú- és csemegeszőlők termesztése tökéletesedett, mert a Korán a szeszes italok fogyasztását szigorúan tiltotta. A népvándorlás több hullámban vonult végig Európán. Mivel Dél-Franciaországtól Hispániáig, Franciaországtól Görögországig az V. században már kiterjedten termesztették a szőlőt, a római korban kialakult a borászat tudománya is. A betörő barbár seregeket könnyen meg lehetett „szelídíteni” a tőkék nemes nedűjével, így kellő bizonyítékot találtak, miért felesleges a szőlőskerteket felperzselni, kivágni. A korai nyugat-európai keresztény fellegvárak, kulturális műhelyek a kolostorok voltak. Főként a Nursiai Szí. Benedek alapította bencés rend tett sokat a kertészet és a szőlőművelés fejlődéséért. A kerti munka ajánlott feladatként szerepelt a bencés Regulában. Az előírás megtette hatását, hisz ezek a kolostorkertek voltak a mintakertek iskolapéldái. A szőlőültetvények hagyományát a barbár támadások sem törölték ki az emberek emlékezetéből. A görög gyarmatvárosok lakosságának és a római Impériumnak rendkívül nagy volt a szerepe a szőlőtermesztés fennmaradásában. E kettős szerep példája a Kárpát-medence sorsa. A kora középkori dél-francia szőlőtermesztés azért élhette túl különösebb viszszaesés nélkül a barbár kort, mert a gall lakosság szőlészrétege eredeti lakóhelyén maradhatott, és termesztői tevékenységét háborítatlanul tovább folytathatta. I. sz. 379-ben Ausonius volt Gallia kormányzója. Ausonius sorsa, tevékenysége a Mosellevölgyi szőlőtermesztés felvirágoztatása szempontjából fontos, lényegében neki köszönhető a szőlőtermesztés elterjedése a vidéken. A gall szőlőkultúrát Ausonius és Sidonius Apollinaris leveleiből lehet nyomon követni, bővebben pedig Younger (1966) könyvében olvashatunk róla. A IV. században kezdtek Burgundiában szőlőt termeszteni. Sidonius Apollinaris a Clermont-Ferrand-i szőlőket dicséri egyik levelében (Viascolum villagazdasága). Az Auvergne-i ismeretlen művész idilli képet fest a gót szőlőtermesztésről, amit Ausonius teremtett meg. A kezdeti évtizedekben is az újonnan letelepedett (barbár) jövevények háza körül voltak a szőlőskertek. Toursi Szt. Gergely szerint a VI. században Dijon környéke és Ile-de-France fontos és jelentékeny termőhelynek számított. A Karoling-ház uralkodása idején egy családi birtok mintegy két hektár szőlőt jelentett. Vörös Erik fia, Leif Erikson 1000 táján kötött ki a mai Boston közelében. A hajón magával vitte az európai szőlőfajtákat is. A vikingek olyan területet jártak be, ahol igen sok vadszőlő termett, ennek ellenére az indiánok megkedvelték a „gót szőlőt”. Massachusettsben még a XI—XII. században sem termesztettek szőlőt, de Vinelandben a vikingek már meghonosították a legjobb fajtákat. A szakmai közvéleményt még most is foglalkoztatja a Vineland-térkép eredete. Egyesek hamisítványnak tartják. „Minthogy keletkezésének történetét nem ismerjük, nem lehet tökéletes és támadhatatlan bizonyítékunk arra, hogy a térkép nem hamisítvány. ..” (Ceram, 1979). A Saga szerint Leif fedezte fel Amerikát 35 emberével. Amikor harmadszorra 166
