Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
felfogadó gazda köteles a munkást eltemettetni. Ezzel a termesztési módszerrel a magas termó'alapképzés következtében a sorközök is jó megvilágítást kaphattak, ezért a szőlőt mindig gabonaköztessel termesztették. A fénygazdagság tapasztalatát szinte egymásnak adták át az ókori népek. A római—görög tradíciókon nyugvó mediterrán gazdaságokban a többi évelő növényt is köztessel termesztették, pl. az olajfát, a fügét vagy a paratölgyet. A fák tövét kővel rakták körül (ez a gépeknek is irányt szabhat). A szőlő köztessel, legalábbis gabonával való termesztése eltűnt; Dél-Olaszországban ma is fára futtatják, innen az a téves megfigyelés és téveszme, hogy a szőlőt eperfába oltották Olaszországban. Columella tanácsot adott szőlészeti—kertészeti kérdésekben is. A kora tavaszi fagyok ellen a füstölést ajánlja, amely megvédi a rügyeket a hidegtől. Észak-Itáliában a római birodalom kialakulása, a latin nép megtelepedése előtt is foglalkoztak szőlővel. Az i. e. 753 előtti időszakban a görögök, ezt megelőzően pedig az itt lakó kisebb népek is termesztették a Garda-tó környékén és Emíliában. Az etruszkok szőlészeti ismereteiket Kisázsiából hozták magukkal. Az itáliai szőlőtermesztés bizonyos, hogy Toscanában kezdődött el, de alig később — görög hatásra — Szicíliában is megindult. Később egész Itáliában eltejedt, de a legjobb borok mindig délen termettek. A rómaiak próbáltak szőlőt termeszteni Angliában is, ez azonban nem sok sikerrel járt; később a normannok odavaló, hidegtűrő fajtákat honosítottak meg. A rómaiak nagyon kedvelték a bort, kicsiben is, nagyban is. A borvendéglőknek két fajtája alakult ki, az első — ezt egyben hotelnek is használták — a caupona és hospitium, a második a popina, íhermopolium és a tabema. Az utóbbiban ivás közben a borhoz hideg falatokat is fogyaszthattak a vendégek, pl. olívát, szárított zöldséget, húsféleségeket. A szőlő, a bor istene a rómaiaknál Bacchus, akinek tisztelete legalább olyan kultuszt jelentett Itáliában, mint Dionüszoszé Hellászban. A római mitológia vele kapcsolatos történeit jórészt a görögöktől vették át, éppen ezért Dionüszosz könnyei ugyanazt jelentik, mint Bacchus könnyei: a bort. Általános vélemény, hogy a szőlő termesztésbe vételében az egyiptomiak, a görögök és a közép-ázsiai népek játszottak meghatározó szerepet. Az ókorban a türkmének, a tadzsikok és az üzbégek oázisokban termesztették a szőlőt, főleg a nagy melegigényű csemegeszőlő-fajtákat, a muskotály- és a mazsolaszőlőt. Türkméniában magasra hagyták a tőkefejet, amit lehajló vesszőiről szomorúfűz alakú tőkeművelésnek is neveznek. Taskent környékén viszont inkább az egyiptomi sírokban látott lugasforma dominált. A szőlőnek az ókori Kínában is nagy szerepe volt. Oly mértékben kezdték termeszteni, hogy telepítésére i. e. 1000 körül tilalmat rendeltek el, mert minden rizsföldet szőlővel akartak beültetni. Ju-mang császár uralkodása alatt Kínában már (i. e. 1122 körül) szőlőültetvények díszlettek. Az ókorban Észak-Afrikába is eljutott a szőlő, vagyis „meghódította” a Sztrabón által lakottnak tudott világot. Tovaterjedése a középkorban sem állt meg. 165
