Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

I. A földművelés kezdetei

Brazil-paraguayi alközpont:

manióka, földimogyoró, bab, kakaó, kaucsukfa, matécserje, brazil szegfűszeg, Myrdaría jaboticaba, ananász, paradió, kesudió, Feijoa, passiógyümölcs.

XII. Észak-amerikai központ.

Szőlő, szilva, köszméte, dohány, árpa, fekete szilva, álkajszi, aranyribiszke, csillagfürt, hikori dió, tuszkerrorarizs.

A mítoszok jelentősége a származási kutatásokban

Birket— Smith (1969) könyvében a következó'ket írja az ősi földművelő' kultúrák kialakulásáról. „Amikor az emberiség fejló'dése során a vadászat és a gyűjtögetés bizonytalanságát a földművelés nyugodt kikötőjével cserélte fel, egész életmódjának gyökeres megváltoztatását hozta magával. Mindent számításba véve azonban, az átalakulás kezdetben talán kevésbé volt érezhető a gazdasági életben, mint a kultúra más területein. A földművelés révén a nő váratlanul olyan gazdasági hatalom birtokában találta magát, amely egy időre neki adta a döntő szót a társadalom ügyeiben. Az anyaági leszármazás és minden ami ezzel összefügg, főleg a primitív földművelőknél tűnik fel, és bizonyos mértékig leginkább világszemléletük alapján magyarázható meg.

A kultúrának ezen a szintjén talán éppen a nők befolyásának az ellensúlyozására jött létre számtalan titkos társaság. E társaságok egyik fő feladata a termékenység előmozdítása volt.

Azt az egyszerű emelkedettséget, amely oly gyakori a vadász és a nomád törzsek vallásában, azt a primitív földművelők életében többé-kevésbé elfojtja a mágia. A régi szellemek, amelyekkel tele volt a mindenség, most már nem elegendők, mivel a földek termése más erőktől függ, a naptól, az esőtől és mindenekelőtt magától a talajtól.

A termékenységről, a talajról és a földhöz tartozó halottakról kialakult képzetek a mágiában és a számunkra oly különös rítusokban csapódtak le. Ahogyan a vadász azonosul totemállatával, úgy azonosul a földművelő a növénnyel. Abból a meglátásból pedig, hogy a terményt elnyeli a föld és ott mégis tovább él, a kannibalizmus gondolata jött létre. Nincs még egy olyan kultúrszint, amelyen a kannibalizmus, a fejvadászat, a tömeges emberáldozat, a szexuális kicsapongás stb. oly nagy mértékű lenne, mint éppen a primitív földművelőknél. Csak később változik meg a kép, amikor, mint a görög és a keleti kultúrákban, a vetést és a sarjadzást az ember halál és feltámadás által történő megváltásának jelképeként értelmezik, és amikor a nomád kultúrának a nyugati földművelő kultúrába való beoltása megadja ez utóbbi erkölcsi rendje, ereje számára szükséges megerősítést. Ezzel a földművelés válik a haladás hordozójává. Igazuk van a régi perzsáknak, amikor megállapítják: »Aki magot vet, az szentséget vet. Amikor az árpa kihajt, az ördögök halálra rémülnek.«”

22