Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
III. Dionüszosz könnyei
„Noé, a földműves szőlőt kezdett telepíteni. Amikor bort ivott, megrészegült és meztelenül feküdt sátrában..— írja a Teremtés könyve (9:20—21). Mikor a vándorlásban elfáradt zsidó nép Mózes vezetésével Kánaán kapujába ért, hírnökök mentek kikémlelni a tájat. Két embernek is munkát jelentő, hatalmas szőlőfürttel tértek vissza (a méhek gazdag méztermést adnak, gazdag a legelő füve, innen a bibliai kifejezés : tejjel-mézzel folyó Kánaán...). A szőlőtermesztés „bibliai” módszerei rekonstruálhatók a szövegrészietekből. A szőlő indás (kúszó-) növény, akárcsak a tök (2. Királyok könyve 4:39), a Kaszpitenger vidékéről került a Közel-Keletre (Teremtés könyve 9:20— 21). Régtől termesztik Egyiptomban (Teremtés 40:9—11; Zsoltárok 78:47), akárcsak Palesztinában (Teremtés 14:18). Volt szőlőültetvény Jezréelben, Sikemben, Siloában, Eskol völgyében, sőt Engdiben, Hesbon, Elealé és Sibuna vidékén. A szőlő szeszélyesen terem (Ézsaiás 5:2; Jeremiás 2:21). Főleg vörös bogyóját termesztettek (Ézsaiás 63:2), napjainkban a fehér fajták dominálnak. Sík és hegyvidéki terepen egyaránt telepítettek szőlőt (2. Törvények 6:11; Bírák 14:5). Köves talajról összegyűjtötték a nagyobb, művelést akadályozó köveket, a földet felásták, majd simavesszővel telepítették be a területet. Ezékiel próféta ismerteti a szőlő talajigényét: „Termékeny földbe, bőséges vízfolyás mellé ültették, hogy vesszőket hajtson és termést hozzon, és gyönyörű szőlőtővé fejlődjön” (Ezékiel 17:8). A szőlőt bekerítették és érés idején őrkunyhót is állítottak. Szeptember közepén kezdődik a szüret, októberben fejeződik be, ez egyben ünnep is, az egész évi munka gyümölcsének szóló tiszteletadás. A fürtöket késsel vágták le a vesszőről (Jelenések 14:18—20), kosárba tették (Jelenések 6:9), majd edényekben megtaposták és kipréselték (Jeremiás 25:30; Joel 3:13 és Ámos 9:13). A szőlő egy részét frissen fogyasztották el, a többit megaszalták vagy bort szűrtek belőle (2. Törvények 23:24; Számok 6:3; 1 Sámuel 25:18). Az Ézsaiás próféta által írott részben a termésre nézve is található adat, ami átszámítva 10,5—21,0 hl/ha szőlőbortermésnek felel meg. A bort eleinte kádban, a szűrés és letisztulás után pedig bőrtömlőben tárolták (Jón. 32:19; Máté 9:17; Jeremiás 48:11— 12). A zsidó nép többnyire szőlőmustból erjesztett bort, ritkábban gyümölcsbort ivott. A szőlőbort mirhával ízesítették (Márk 15:23) és vízzel hígították (2 Makkabeusok 15:39). Gyógyszerként, áldozatokhoz és étkezéshez használták. Kecskebőr tömlőben tárolták (Jób 32:19; Máté 9:17; 1 Sámuel 25:18). A bortermelésre használt mértékegység a log (0,5 liter), a hin (7,4 liter), a bát (44,2 liter) és a homer vagy kor (440 liter). Számos boreladási üzletről ír a Biblia, közülük a legnagyobb, amikor Salamon 20 000 bát (8840 hl) bort adott el Hirámnak. Számos neve van a mustnak, az újbornak és az óbornak: tiros (Számok 18:12— 15), jajin (Jeremiás 40:10— .. .),jisár (2. Királyok 18:32), asis(Ézsiás49:26); hamar, mesek (Zsoltárok 75:8), mismák (Példabeszédek 23:30). Sok fejtörést okoz a sóbé szó értelme: valamilyen növény gyökeréből készült (Ézsaiás 1:22; Náhum 1:10), amely a nyílfű, az aszfodélosz vagy a virágkáka föld alatti része lehetett. Ha a bort szabadon hagyták, megecetesedett. Étkezési célra házilag készítették az ecetet: a szomjúságot oltja (Zsoltárok 69:22; Máté 27:34) vagy ételt ízesítenek vele (Ruth 2:14). Az ugariti táblákon is sokféle, a borra vonatkozó elnevezés olvasható. A Biblia óva int a bor mértéktelen fogyasztásától (Példabeszédek 31:6), mert részegségre vihet (uo. 20:1), szelídebb formában azonban a szüreti mulatság (Bírák 9:27; Ézsaiás 16:10 és Jeremiás 25:30) és körtánc (Bírák 21:20— 21) tartását nem kárhoztatták. A Talmud és Misna számos helyen említi a szőlőt jelezve, hogy a zsidó nép is termesztette az i. e. 8—7. századtól. 159
