Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
bölcs filozófusok ültek a fa alatt, gondolkodtak és folyton ették a banánt. Nem is nagyon ízlett a katonáknak, maga Nagy Sándor is tartózkodott fogyasztásától, sőt a harcosokat is eltiltotta tőle. Ahol megterem a banán, hallatlan népszerűségnek örvend. Ahol a keresztény hittérítők nem jelentek meg, ott még ma is mágikus tiszteletben részesítik e növényt. Vízigénye nagy, nagyobb, mint a Földközi-tenger mellékén honos és meghonosított kultúrnövények legtöbbjének, ezért eleinte alig foglalkoztak termesztésével. A törpe banánt Európa déli részén, főleg Görög- és Spanyolország legdélibb vidékén (Andalúzia, Peloponnészosz) termesztik eredményesen. Acosta ezt írja perui útja során a banánról: „... bár azt mondják (ti. a hinduk), hogy eredetileg Etiópiából való... Van a santo domingóiaknak egy apró, fehér és nagyon jóízű faja, melynek spanyolul dominique a neve. Más fajok erősebbek, nagyobbak és vörös színűek. Semmi esetre sem terem Peruban, hanem Indiából hozzák, valamint Mexikóból, a Cuervavaca és más völgyekből. A szárazföldön és néhány szigeten sűrű ligeteket alkotó nagy ültetvények fordulnak elő.” A banán igen népszerű Európában, a téli félévben tekintélyes mennyiségben érkezik hozzánk is. Zölden tárolják be a hajókon és az etiléntartalmú atmoszférában éretten érkezik meg az európai kikötőkbe. A törpe banán európai termesztése felfutóban van. (A nagy szállítási költségek miatt van is létjogosultsága.) Mítoszok ködfátyola lengi be a mangó keletkezését. Ezeknek a legendáknak egy közös vonása van: mind az indiai népek körében keletkeztek, ott a leggyakoribbak. A Himalája déli lábainál van a mangó őshazája. íze és zamata miatt nagyon kedvelték. 1780-ban már Jamaicában is sikeresen termesztették, Afrika szubtrópusi övezetébe is hamar eljutott. Káma, a szerelemistennő kedvenc növénye a mangó. A szerelem művészetének tankönyvében (Vásztjája) a szerelmi találkák, rítusok fontos eleme a mangóval kínálás, amolyan „gyümölcsnyelv-beszéd” a párok között... Suria Baj, a Nap leánya a gonosz nő elől menekülve aranylótusszá változott, s mert a boszorkány szemmel tartotta a virágot, a szerelmes király elől mentve, elégette a lótuszt. A hamuból mangófa sarjadt, amely virágot hozott és a király ezt szerette tovább. Az érett termés lehullott a földre és Suria Baj visszatért a szeretett király karjai közé. Brahma jelképe is a mangó, nagy termőképessége az újrateremtés istenségét személyesíti meg. 0 Siva kultuszának része, ágát, virágját neki ajánlották fel a hindu szertartásokban. Kezdettől fogva nagyon kedvelte a buddhizmus is. Állítólag Buddha szívesen pihent, gondolkodott nemcsak a fügeligetben, hanem mangófák alatt is. Tisztelete (és termesztése) mintegy 4000 éves múltra tekint vissza; az am-ami elnevezés táplálékot jelent. A XY. században az erős mohamedán hódítás következtében megélénkültek a kulturális-gazdasági kapcsolatok India és a Közel-Kelet között, így a mangó elkerült Arábiába és Perzsiába is. Nemcsak a hindu, hanem az iszlám kultúrán nevelkedett költőknek is Icedvenc múzsája lett, Amir Khusrau verset is írt róla. Akbar észak-indiai szultán annyira kedvelte a gyümölcsét, hogy 100 000 tövet ültetett el belőle. Velich— V. Nagy (1983) közlése szerint a legrégibb ültetvényekben, amelyeket még elkerült a fejsze, a 300 éves példányok sem számítanak ritkaságnak. A mangó dicséretéről szól a Maliábhárata eposzból származó részlet: 147
