Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
„Rajta magas fügefát láthatsz, sürülombút; alatta szivja magába a szörnyű Kharübdisz az éjszinü tengert. Háromszor kiereszti naponta, de újra beszivja rémesen; arra, mikor szürcsöl, te nehogy közeledjél.” (Devecseri Gábor fordítása) Tehát a halál kertjének motívuma bukkan fel itt „... az azonban bizonyos, hogy ő (ti. Szkülla) az egyetlen fává zsugorodott kert úrnője, s hogy e kert alatt véletlenül a halál leselkedik” (Devecseri, 1970; Kalauz Homéroszhoz). Az indiai Szaktivéda történetében is kiemelkedő szerepet tölt be egy fügefa (Bradford). A halálkirály intelmeit megtagadja a bolygó hajós, és egy fügeágba kapaszkodva menekül meg a biztos pusztulástól. Bradford a szörnyűséges helyről azt írja, hogy a tintahalak szívesen tartózkodnak ott, feltűnően nagy az egyedsűrűségük a mély, a nagy vízmozgás következtében oxigéndús vízben. A szörny talán ezzel lehet kapcsolatban; a történet (ami az Odüszszeiában olvasható) föníciai eredetét sem zárhatjuk ki. [A vakmerő hajós, aki elsőként merészkedett ki a Vörös-tengerről az Indiai-óceánra, ahol valóban élnek óriás testű tintahalak (pl. Architeuthisek).] így találkozik a két, látszólag semmiféle kapcsolatban nem levő fügefa — a botanikai egyezőségen túlmenően — a mítoszok talaján. A különbség a következő: „De a sziklai fügefa úrnője, Szkülla csak veszedelem-arcát, rém-arcát mutatja, a várfali fügefa úrnője, Andromakhé látszólag csak gyöngédség-arcát”, írja Devecseri Gábor Kardos könyvéhez írt tanulmányában. A fügéről Hipponax töredékében is olvashatunk (amint llehn utal erre könyvében), de a perzsa—görög háború idején még nem ismerték Kisázsia belső részein (Hérodotosz). Theophrasztosz és Dioszkoridész vadon termő és nemes fügét említ. Latin hagyomány szerint Romidust és Remust fügefa alatt szoptatta az anyafarkas. Plinius úgy tudja, hogy a jó fügefajták Kisázsiából származnak, görög közvetítéssel. A rómaiak idején a föníciai városállam, Karthágó környékén igen finom füge termett. Cato a szenátusban egy fügével jelezte, hogy milyen közeli veszélyt jelent Róma számára a pun nagyhatalom. Földművelésről írott könyvében a füge ültetésével is foglalkozik. „A férfi-fügét agyagos, nyíltabb fekvésű földbe ültesd: az afrikait, a herculaneumit, a saguntumit, a téli fügét, a hosszú szárú fekete tellanat zsírosabb vagy trágyázott földbe. Ha öntözéses réted van, s ha nem szárad ki, várj a kaszálással, hogy a szénának ne légy híjával” (8. fejezet). Varró is foglalkozott már a fügével, „... a faiskolákban jobb elültetni a fügefáról vágott oltógallyakat, mint a magot a fügéről, kivéve, ha nincs módod másképpen cselekedni, mint akkor, ha valaki a tengerentúlra akar magot küldeni, vagy onnan behozni... így hozták be Itáliába a chioszi, chalkidikéi, lydiai, afrikai és más tengerentúli fügefajtákat” (I. könyv 41: 6). A füge arab neve tin. Az arabok és mórok közvetítésével az Ibériai-félszigeten is meghonosodtak a keleti fügefajták. Kínába Perzsiából került a füge, a Karibtengeri szigetvilágban már 1520-ban megjelent, az Egyesült Államok területén 1579- ben, Japánban csak 1690-ben, Ausztráliában pedig 1824-ben honosodott meg. A füge gazdasági jelentőségét bizonyítja, hogy ha rossz termés volt, az ókori Athénben megtiltották a fügeaszalványok exportját. Ennek ellenőrzését nem vámtisztek, hanem fügeellenőrök (szükophantosz) végezték. Kisázsia már az ókorban •V. 130
