Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)

II. Pomona ajándékai

„Hercules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott,

Hősi Ulexes sem Alcinous szigetén.

Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,

Nemhogy a pannon-föld északi, hűs rögein.

S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,

Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd.

Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?”

(Weöres Sándor fordítása)

Pejovics (1976) feltételezi, hogy a XV—XVI. században a mandulát elsősorban szőlőskertekbe ültették. Az őszibarack térhódítása az elkövetkező évszázadokban visszavetette a mandula köztes termesztését, bár erre Lippai könyvében sincs konkrét adat. A XVIII, században a telepítési kedvezmények (pl. több évi adómentesség) átmeneti föllendülést hoztak a gyümölcstermesztésben, de a növekvő adóterhek gyorsan visszavetették.

A XIX. században a fajtagyűjteményekben nem volt mandula, bár néhány szórványos híradás több fajtából álló, kisebb gyűjteményes kertet is említ. Pl. Vlasies (1845) baranyai kertjéből leírt hat mandulafajtát még a Központi Országos Gyümölcs-faiskola névjegyzékből (1845) sem lehetett azonosítani. A faiskolák később sem sokat foglalkoztak mandulával, mert többnyire magról vetették.

A filoxéravész idején ismét fellendült hazánkban a mandula termesztése, mert fáját előszeretettel telepítették a kipusztult, kivágott szőlők helyébe. Az izsáki faiskola jegyzékében szereplő két fajta oltványait 50 krajcárért hirdették (Pejovics, 1976). A múlt század végi mandulatermesztés területi helyzetét, fejlettségét jól illusztrálja egy miniszteri jelentés. „Magyarországon a mandulafákat szórványosan találni a Királyhágón inneni országrész melegebb borvidékein éspedig Nagyváradtól Vas vármegyéig, és Liszáktól, Esztergom vármegyétől Baranyáig mindenütt a hegyoldalakon a legmelegebb fekvésben és köves, meszes talajokon. Papír mandulát itt-ott a Balaton mellékén találunk, és csak szórványosan egy-két fában képviselve...”

Néhány termő év után lanyhult a telepítési kedv, mert a délies fekvésű domboldalakon is sorozatosan elfagyott a mandula. Entz, Teleki, Mititczky, Angyal, Magyar és mások cikkeikben nagyon pártfogolták a telepítést és termesztést. A 30-as években konjunktúra bontakozott ki, a Balaton északi partján zárt telepítésben manduláskerteket létesítettek, Kamaraerdőn mintaültetvényt hoztak létre. A II. világháborúig újabb visszaesés következett be, majd a felszabadulás után a lendületes fejlődés ellenére (a termőhelyek rossz megválasztása miatt) a nagyüzemi mandulások csalódást okoztak. 1962—1972 között felére csökkent az ország mandulafa-állománya, de papírhéjú, fagytűrő és bőtermő, esetleg öntermékenyülő fajtákkal sikeres lehet a rekonstrukció.

Kisebb mandulatermesztő körzetek alakultak ki hazánkban, így a Budai-hegység déli részén, a Balaton északi partvidékén, Pécs környékén, valamint Tokaj-Hegyalja és Eger körzetében. A budai és a pécsi mandula már a török időkben is híres volt.

110