Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
A szilvák változatos világa A szilva legalább 5000 éve termesztett növény. A faj különböző változatai, rokoni fajai feltehetően a Földközi-tenger mellékén alakultak ki. Mivel a változatok között igen nagyok a különbségek, helyesebb ezért faj helyett fajokról, fajok keletkezéséről beszélni. A botanikusok a szilva származása szempontjából nevezetes területnek tekintik Szíriát, Iránt, Örményországot, Török- és Görögországot, ugyanis a kökény és a cseresznyeszilva areája Kisázsiában, Görögországban találkozik, vagyis a domestica faj kialakulásának spontán kereszteződési feltételei itt jöhettek létre. Minden faj eredetkutatásakor fontos információ, hogy a kérdéses növény neve a legrégebbi szájhagyományokban, egy-egy nép mitológiájában megtalálható-e. A kökény areája hatalmas területet ölel fel, tehát ennek a bizonyításban és a behatárolásban másodlagos szerepe van. A cseresznyeszilva areája viszont igen kicsi, és épp ez segít a szilvafajok keletkezési helyének körülhatárolásában. A görög mitológia ad némi információt a szilva eredetére vonatkozóan. Gérüón történetében Héraklész csak úgy tudta teljesíteni tizedik feladatát, hogy elvette Gérüón marhapásztor életét. Véréből érdekes fa sarjadt: termése alakra a cseresznyéhez, magja viszont a kökényéhez hasonlított. Akár cseresznyeszilva, akár ringló, akár nagy gyümölcsű kökény volt is, az tény, hogy e történet a szilvanemzetség valamelyik fajának érdekes, mitológiai ködbe vesző mozzanata. Az európai szilvák létezésének legelső írásos bizonyítéka Arkhilókhosz Polluxában olvasható (i. e. 7. század). Közel 100 évvel későbbi Hipponax fragmentje, a szilvára használt szó: a brabüla. Valószínűleg kökényszilvát jelent, ugyanis Szeleukosz a kokkumélát is használja művében (a kokkuméla finom gyümölcs az ókori szerzők szerint). A rhodosziak a hellenisztikus korban ugyancsak használták a brabüla kifejezést, s épp e szigeten folyt a legnagyobb méretű kökényszilva-termesztés az ókorban. Úgy tűnik, hogy a cseresznyeszilva hosszú ideig nem jutott a Közel-Keletről más területekre, pedig Hérodotosz, Xenophón és mások tudósítása szerint igen sok myrobalánfa élt a szkíták és örmények lakta hegyekben. „Tíz paraszangára a lakott helyektől egy fa van, amelynek gyümölcse nincs és minden szerdán a város lakói oda mennek, s mindenféle gyümölcsöt visznek magukkal, s azokat a fára függesztik, s aztán neki tisztességet tesznek s áldozatokat hoznak...” Xenophón hasonló leírása alapján a myrobalán fajra gondolhatunk; Hérodotosz szerint az idézett részlet jellemző a szerirek földjére. Nincs viszont adat az ókori Szíriából, pedig a Damaszkuszi szilva a római korban már a Görög szilvával vetekedett. Plinius három fajtáról írt, akárcsak Columella: Cereolum (cseresznyeszilva), Damasci (Damaszkuszi szilva) és Onychinum (mirabella, spilling). Cato jóval korábban, a szilva bújtásos szaporításáról írt, bár ismerték már az oltást is; erre lehet következtetni Vergilius Georgiájának egyik részletéből (IV. 145): „Végre kökényt, amelyet szilvával megnemesített...” A római korban a szilvafajták nagy alakgazdagsága figyelhető meg; az új fajták rövid időn belül elterjedtek. Horatius leveleiben (I. 16: 8) csak a szilvát említi, Ovidius viszont az Átváltozásokban pontos leírást ad: „... és nedvdús szilvát, nemcsak feketét, de olyant is, mely sárgásán tud vetekedni a zsenge viasszal”. Vagyis megvolt a Prunus domestica, a sárgás színű szilva pedig lehet mirabella, de ringló is. 100
