Surányi Dezső: Kerti növények regénye (Budapest, 1985)
II. Pomona ajándékai
kó'mag, 31 félmag és 6 töredék került elő (bizonyára számottevő gyümölcskereskedelem volt itt a középkorban). Haus-Meder-ben két őszibaracktípust találtak meg, az első durvább küllemű, vaskosabb, a másik pedig finomabb, kőmagvú, ez utóbbi a neussi helyi fajtákkal közeli rokonságban lehet, azokhoz nagyon hasonló. A hazai leletekben 4 db római kori őszibarackmag van. Három kőmagot a Győr- Homokgödör I— II. századi égetéses sírból, egyet pedig a budapesti III. kerületben levő Kiscelli utca és Pacsirta utca sarkán talált római kori rétegből tártak fel. Az Esztergom-Kovácsi egyik román kori sírban a középkorból származó, elszenesedett őszibarackmagvakra bukkantak. Fonyód-Bélatelepen, a román kori lakótelepen is több magot találtak. A Budapest I. kerület, Úri utca 40. szám alatti kút kitöltéséből számos más mag és növényi maradvány mellett egy XII—XIV. századi őszibarackmagot is kiemeltek. A kőszegi vár északi udvarának 5. rétegében (XVI. század) szintén feltártak egy részt, ahol őszibarackmagot is találtak. A gyöngyöspatai kriptában levő koporsókból 39 őszibarackmag is előkerült. Érdemes lenne megvizsgálni a lehetséges nézeteket arról, hogy miért van egy XVIII, századi kriptában ilyen gazdag, a hasonló korú leletek körében egyedülálló maglelet. Milyen okból kerültek a koporsókba a magvak ? Az őszibarack Magyarországon Az előzőekben már említettük, hogy az őszibarack hazánkban már a kelták révén is meghonosodhatott, azonban a római kultúr hatás sem zárható ki, egyedüli formában vagy kelta és római ismételt introdukció alapján. A Schlügli-szójegyzékben az 1534. tétel persicum vagy barazc néven szerepel, a Besztercei szószedetben a 845. részben két alakban is előfordul: psicus, barase fa = persicum, baraczk és psicum, barasseh = persicum, baraczk. Murmelius szójegyzékében (1339. tétel) persica pomus, vagyis barazk fa, Calepinus latin-magyar szótárában (1585) barazk fa (persica) és kopasz baraszk (armeniacus) között tett különbséget a szerző, az utóbbi a latin magyarázattal a kajszit jelenti. Szikszói Fabriczius Balázs pedig duranczai és tengeri baraczkot különböztet meg. A hazai források széles körű elemzése alapján (a hazai szakkönyvek nézetével ellentétben) úgy látjuk, hogy már a XIV. században szerepel az őszibarack az írott forrásokban. Az „őszi” jelzőt csak a XVIII, századtól kezdik alkalmazni, a sárgabaracktól való pontos elkülönítés céljából. (Mikes Kelemen írta így először a Persica vulgáris nevét a Törökországi levelekben.) Még a múlt században is sokan kétségbe vonták ennek az elnevezésnek a helyességét, némi joggal, hisz érési idejét tekintve feltétlen hibás az őszibarack szó használata, mégis ez terjedt el. Már a XVI. században Woyssel wroclawi kertjében két magyar származású őszibarackfajta tenyészett Konrad Gesner szerint: Vérbarack és Woyssel sárga duráncija, ezeket az elnevezéseket későbbi botanikusok is átvették. Lippai az egyes fajtákat így írja le a Posoni kertben: „A baraczk-fának, kivált-képpen két különböző nem vagyon: úgymint, közönséges-, és kajszi-baraczk: Mely külömbséget, magok-is a fák mint levelekkel, s’ mind állattyokban ki-nyilatkoztatnak. A’ közönséges baraczk pedig, ki duranczai, ki magva-váló. Mind a két-féle-között, külömb külömb-féle színűek vannak. Némellyek belől ollyan vörössek, mint a vér; némellyek belől, csak a héjafelől vörössek, a napra-felé fejérek: a kiknek hejok-is vörössek. Illyenek, mind duranczajak, ’s mind magva-válók találkoznak. Némely duranczaiaknak a héjok, egy-felől 88
