Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)
Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!
CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Ceglédi földünk használata A táj, a történelem, ha időbeli eltérésekkel is, de kitörölhetetlen nyomokat, emléket hagy az ott lakókban, így tudni lehet egy település népének gondolkodásmódjából, hogy milyen súlyú és irányultságú hatások érték az embereket. A lélek ugyanis olyan, hogy amit egyszer megtapasztalt, nemcsak az utódok emlékezetének részévé képes varázsolni az élményeket, hanem szinte a génjeinkbe is beíródnak. Talán furcsa, hogy aki a ceglédi határban jár-kel, ilyesmi jut az eszébe. Pedig a történelmi tények ismeretében nagyon is érthető, hogy a ceglédi közgondolkodás miért alakult úgy, ahogy formálódott és változott az elmúlt évszázadok során. Adott volt a kora Árpádkorban a királyi birtok., amelyet a középkorban még egy olyan földbirtokosi tulajdonszerzés követett, amely véleményünk szerint még a mostani vallásfelekezeti megoszlás-és megosztottság, szembefeszülő készség kialakulásában is szerepet kapott. A jobbágyi gondolkodás, amit köznapian a korlátlan alattvaló gondolkodásmódjának létrejöttével, a vélt és valós félelemérzet kialakulásával és megőrződésével, vagy a mindig napi anyagi gondok halmazatával is bizonyítva látunk. Éppen ezért állítjuk, hogy a táj, a történelem és a tájban élő népesség olyan bonyolult és egymásraható rendszert alkot, amelyben minden gyors vagy lassú változás, a másik két tényező és jelenség változását is hozza. A város az Alföld északi peremén, a Gödöllőidombvidék legutolsó nyúlványának a végében, a kiváló csernozjom földek és a Duna- Tisza közi homokhátság találkozásában helyezkedik el. Ahol a vízerek ugyan fogyatkoztak az elmúlt évszázadok során, de a mocsaras és tőzeges nyírek a XVII. század feltűnő fagyos mivolta következtében sem maradhattak meg. A löszpusztai sztyeppék a löszös tölgyes-szileskőrises ligeterdők, a futóhomok és a már említett mélyedékek víznyomásos területei (szikfoltok, tőzeges szemek, kisebb mocsarak) adták e vidéknek azt az arculatát, amelyet nagyon módszeres átalakítással ugyan, de mára az itt élő emberek megváltoztattak. A török kor okozta gazdasági regresszió, a háromszoros adózás, a település jobbágysorsra jutása, bizonyos értelemben elősegítette a határhasználat kedvezőtlen külterjes irányainak erősödését. Természetkiélő gazdálkodás volt jellemző, amely csak ritkán vezetett a termőföldek értéknövekedéséhez, pl. ha a salétromfőzés miatt a talaj salétrom tartalma csökkent. Inkább a rontás jellemző, a tervszerűtlen és siettetett vágásforgó olyan erdőfelület pusztulásához vezetett, amelynek klímabefolyásoló szerepét a XVIII, századtól kezdődő gyeptörések, télgyesek irtványain is végzett szőlő-és gyümölcstelepítések hatásai sem tudtak pótolni. A sivatagosodási folyamat csak igen hosszú távon értékelhető és bizonyítható, a mostani felmelegedés következtében, amelyet a flóra változása érzékenyen jelez, nyilvánvalóbb lett. Ahogy az embereket a vallás, a társadalmi helyzet és szerep is képes megosztani, hasonlóan a talajtani adottságok is szinte kétfelé vágják Cegléd városát. Az ún. feketeföldi (északi) részen egészen más gazdálkodási rendszert érdemes kialakítani, amint történt, mint a várostól délre terülő homokon. Szinte kapóra jött a nagyszámú jobbágynak Cegléden, a XVIII, század eleji legelőosztás, amelynek az emlékét az ökör egy napi szántásából eredő területegység, a iugerum őrzi. Persze ez megváltozott a latinul nem tudó emberek ajkán, Ugyerként viszont már mindenki számára ismerősen cseng. Akadt átgondolt földosztás az Örkényi út mellett, de a várostól északabbra eső, Ceglédbercellel határos másik Ugyerban is. Ide a lehető legjobb kultúrát, a szőlőt vitték, amely a szörnyűséges filoxéravész idején is dacolt, mert a homokban a gyökértetű járatai beomoltak. Menekült innen a kártevő, mint homokról a vakond... Lényegében a két Unghváry család „semmi mást nem tett", mint kiváló ismeretei és tőkéje birtokában a kisgazdákat tömörítette és olyan mintagazdaságokat szerveztek, amelyek véglegesen a táj arculatát is megváltoztatták. A csenkeszes,sovány gyepek feltörése, szőlővel való betelepítése, majd ennek a csemői homokban való felelevenítése azt eredményezte, hogy a múlt század végétől olyan kisemberek, sőt iparos emberek is gyarapodni kezdtek, akik különben a helyi társadalomban a feketeföldi (nagy) gazdák mellett és akaratuk ellenében, aligha tehették volna. A szőlők közé „csempészett" gyümölcsfák már korábban is a parasztpolgár születésének folyamatát gyorsították fel, amelyet viszont nagyon leállított az erőszakos szövetkezetesítési politika. Miközben a nagyüzemi változások a feketeföldön csak kisebb ökológiai károkat okozhattak, a homokon a szőlők oktalan és erőszakos kivágása, táblásítása, szinte a gyeptörést megelőző évszázadok futóhomok emlékeit ébresztette fel. Pedig még az uradalmi észjárás is törekedett a káros tájrombolásokat megelőzni, vagy éppen javítani a környezeti állapotot. Több munkában is lehet olvasni az erdősítésekről, amelyeknek a mai napig nagy híjában vagyunk. A Putri-sarki erdő modell lehetne, de a szövetkezeti erdősítési akciók korántsem bizonyultak sikeresnek. A Kámáni-erdő haláláról nyugodtan lehet beszélni, mert a mostani állapotában, pláne többféle érdeket is sértő módon való privatizálásával, már a történeti ökológus szemei előtt is76
