Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)

Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!

CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 mét hat-hétszáz éve nem látott garmadák, dűnesorok réme vetődik fel. Legjobb példája annak, hogy a homokkal nem sza­bad játszani, a tavaszi szelek idején figyelhető meg. A csemői határban a puszta homokot sodorja a szél, mint a Szaharában. A kivágott dánszentmiklósi almás­kertek puszta homokja tavasszal fél méteres homok­dombokat hordott a műútra 1990-ben. Tette ezt a ra­koncátlan szél, mintha a télben a hópihékkel játszaná­nak a természet erői. Mindezek azt is jelzik, mennyire körültekintően kell/ene/ a ceglédi határhasználatot újragondolni. Az csak a butasággal magyarázható, ahogy a TSZ- mozgalom elbánt a ceglédi Ugyerral, megrövidítve a gazdákat segítő eperfasorokat, amelyeknek a gyümöl­cséből nyert pálinkát ugyanúgy jegyezték a londoni ag­rártőzsdén 1946-ban, mint a kecskeméti „fütyülős" pálinkát, vagy a kalocsai paprikát és a békési gabonát. Amit meghagyott a kolhoz, azt a csak a napi anyagi hasznot remélő természetrombolók pusztítják el. Mert hordónak, kádnak, a töves eperfákat pedig nyeregnek döntik ki, azaz lopják el. Ezek a fák pedig védettek, ta­núi egy nagyszerű és okos paraszti gazdálkodásnak, amely azonban nem volt képes idomulni sem egyik, sem másik párt programjához sem. Az üres dűlőutak azonban vádolnak, mint ahogy elhallgathatatlan a pakulátorok (gazdatisztek) káros tevékenysége is az uradalmi időkben. Ha már az üzemi, azaz nagyüzemi szemlélet és módszerek „bűneiről" esett szó, tegyük azt teljes felso­rolássá, hiszen a légi növényvédelem, az „égi" kemizá­­lás a savas esőkkel egyetemben meghozták a várt hatá­sokat. A táblahatárokat jelentő erdősávok kiégtek, ha nem a gyomirtók következtében, akkor a tarlóégetés miatt. Ha nem az egyik évben, akkor a másikban „si­került". Félmunkát errefelé sem végeztek a szakembe­rek, az akkor díjazott üzemi nyereség érdekében év­százados kihatású pusztítást kezdtek el. Az, hogy né­hány árokparti legelőn, táblacsiki szögletben vegyszer granulátumokat raktak le és attól évek múlva a széná­ban gyilkos maradványok keletkeztek, csak kicsinyke jel. A szegény ember tehénkéje sem akkor, sem azóta nemigem számított. Mi lesz azonban azokkal a régi és új tőkefelhalmozáson boldogan túl levő nagygazdák­kal, akik hasonló károkat szenvednek meg, s talán a saját beosztottjaikkal, közönyösen nézték az utasítása­ik környezetvédelmi következményeit? Igen, aki a határban jár-kel, szinte ugyanúgy olvas a jelekből, minta régész, amennyiben a történeti ökoló­gus szinte hasonló szempontok szerint végzi a munká­ját. De kevésbé a talaj mélyébe, inkább a talaj színére összpontosítva a figyelmét. Különösen nagy a környe­zeti állapotnak a jelentősége, ha ismerjük. Cegléd ha­talmas területen helyezkedik el, a városok sorában a 13. helyen áll és nagy a határa, számtalan és káros, emberi tényező formájában hatott rá az itt élő népes­ség. Aki viszont érez felelősséget, nemcsak a határ új­raszabályozásáért, hanem a használatáért is, annak nem mindegy, hogy az elkövetkező generációk milyen minőségű feketeföldön, mennyi állattal, mekkora ipa­rosított és urbanizált területen, milyen hasznú futóho­mokkal és mekkora erdősültséggel fognak együttélni. A rendezési elvek és tervek is csak akkor érnek valamit, ha az ökológia szellemének megfelelnek, mert átme­netileg jogszabályokkal torzítani lehet ugyan a környe­zeti állapotot, de a TERMÉSZET visszaszerzi a magáét. Az azonban nem mindegy, milyen áron és mikor! A századfordulón már 2,4 % erdőt jeleztek a tér­képek és annyi is maradt. A gyep felülete 16 % körül, tehát alig változik, de a szántó (72%) kárára számos változás figyelhető meg, amely részben a terjeszkedő város, részben a térségi fejlesztés,vagy az infrastruktu­rális fejlesztés következménye. Érdekes azt is megfi­gyelni, hogy amíg a kötött talajú és mélyfekvésű részek hasznosulnak, a homokterületek szinte kimaradnak a fejlődésből, nyűgnek vélhetők, ahol viszont elgyomo­sodott parlagföldek terjeszkednek. Érdemes ezt is vizsgálni, mert a város mai területfej­lesztését az Öregszőlők felé lehetett volna már a 40-es évektől irányítani, így - a kisajátítások miatt - drágává tett építkezések, egy érdekes, jellemző település mag­ját őrizhették volna meg a XXI. századra. Késve ugyan, de errefelé irányult már a tervezők figyelme, de a ked­vező idő elmúlt. A tízemeletes házak, panelek is meg­vannak, így furcsa, s átgondolatlan helyzet további bo­nyolítására szolgáltat alkalmat. A vállalkozói övezetek sem meghatározott és kívánt tervszerűséggel alakul­nak, mert az nem lehet elégséges egy városnak, hogy az érintettek ígérnek valamit. Biztosítékként kevés, de egy megfelelően előrelátó önkormányzat maga hoz létre tervezett fejlesztéseket, nem a vállalkozók terem­tenek kényszerhelyzeteket. Ezért is nehéz megítélni a mai fejlődési irányokat Cegléden. Sajnos, a nem kívánatos rögtönzések a vá­rosfejlesztésben, a városkörnyéki területek felzárkózta­tásában, számtalan átgondolatlan elemet mutatnak. Épp ezt kellene kiküszöbölni, hogy közlekedési, gazda­sági és térségi előnyeit Cegléd valóra válthassa, s ne ma­radjon meg a remények és ígéretek jobbágyvárosának. Surányi Dezső (Surányi Dezső, agrobotanikus-művelődéstörténész, a kertészeti nö­vénytan doktora /1978/, a virágbiológia kandidátusa /1986/ és a mező­­gazdaság - gyümölcstermesztés - tudományának doktora /1994/. Több hazai és külföldi tudományos társaság, folyóirat biz. tagja. Eddig 400 kö­rüli tudományos közleménye és 24 könyve jelent meg, köztük az Eden a Duna-Tisza közi Pest megyében c. botanikai /1993/ és a Mítosztól a való­ságig c. művelődéstörténeti /1994/ kötete.) 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom