Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)

Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!

Totó: Kisfaludi István CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Smith. Fellépése előtt azt mondta: szereti a szóló dobkoncertet, ezért nem is hozott magával semmilyen zenekari alapot. „Zene dobokon" - mondta és ez volt a színtiszta igazság. Steve különböző karakterű da­rabokat játszott, amelynek volt követhető témájuk, improvizatív részük, befejezésük - egyszóval minden darab kerek egész volt. Az előadás jól szemléltette sokoldalúságát és zenei műveltségét. Minden hang pon­tosan akkor szólalt meg amikor a tökéletesre finomított jó ízlés és technika irányítása alatt meg kellett szó­lalnia. Külön szólni kell egy apróságról, amivel a dobosoknak illetve a szokásosnál is kíváncsibb érdeklő­dőknek kedveskedett Steve: a dobszerelést a színpad baloldala felé fordítva állította fel, így aki akarta szemből és hátulról is láthatta játszani. Mindent összegezve egy óriási tudású professzort láthattunk, aki ze­nei teljesítményén túl ráadásul igazán szimpatikus egyéniség. Először járt Magyarországon - a ceglédi dobosgálára jött. (A fentebbi írás a Modern drummer magazine c. lapban is megjelent. Az ott megjelent írás szerkesztett változatát közöljük itt.) Kármán Sándor (- 1950-ben született Cegléden. A középiskola elvégzése után a dekorációval kezd foglalkozni. A főfoglalkozása mellett mindig foglal­kozott zenével. Először amatőr rock és jazz zenész, később zenei rendezvények szervezője. Jelenleg a Ceglédi Dekor Stúdió vezetője, emel­lett önálló városi hangszermúzeum létrehozásán dolgozik.) 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom