Bariczné Rózsa Mária et al. (szerk.): Ceglédi kalendárium '95 (Cegléd, 1994)

Kisfaludi Péter: Tisztelt Olvasó!

kisMludi István CEGLÉDI KALENDÁRIUM '95 Az élet nagy pillanatai (Beszélgetés Zsédely Gyulával)- Régi faragott asztal, bőrbetétes székek. A falon Melocco Miklós Madonna rajza, ifj. Bakányi Gyula Havas Boldogasszonya és egy fotó dr. Tóth Tiborról, aki először akart templomot építeni ezen a helyen. A megrakott könyvespolcokon szép régi bőrkötésben, arany betűkkel Prohászka Ottokár Összegyűjtött munkái és a ház lakójának kedvence - saját lektorá­­lású műve a Képes Biblia. Igen, itt él Zsédely Gyula tb. kanonok-plébános, Cegléd díszpolgára. Nagyon sok alkotó embertől hallottam, hogy nem ő választotta pályáját, hanem a pályája választotta őt. Amikor Ön a lelkipásztori hivatás mellett döntött, milyen indítékok vezérelték?- Soha nem mertem volna gondolni a papi hivatás­ra, annyira elérhetetlennek tűnt, hiszen félárva voltam, anyám egyszerű takarítónőként kereste a kenyerünket. A 13. születésnapomon megszólított egy atya, hogy nem mennék-e szerzetesnek. Először nyomdásznak, majd papnak hívott. Beleegyeztem, bár mondtam, hogy képtelen vagyok erre. Ő biztatott, és megígérte, hogy taníttatnak. így is történt. Természetesen megbuktam az első vizsgán, mert egy év alatt nem lehet bepótolni a gimnázium ötévi anyagát. Lemondtam a papi pályáról, de aztán mégegyszer nekiveselkedtem, és a gimnázium V. osztálya után felvételt kértem a Szaléziánus szerzetes rendbe. Szépen haladt minden, amíg nem jött a hábo­rú. Akkor fiatalon kitettek egy gyermeknevelő intézet­be, mert a tanárokat elvitték katonának. 80 gyereket kaptam a ke­zem alá. Ta­nultam és ta­nítottam, mi­közben úgy tettem le az érettségit, hogy a bom­bák röpköd­tek a levegő­ben. Az utol­só évben Új­pesten orosz, francia és iz­raelita gyere­keket men­tettünk Hit­ler elől. Egy nagyobb fiú a reveren­dámban pró­bált elszökni, golyót röpítettek a mellébe és a lábába a nyilasok, a fóti erdőben. Egyik társamat, Simon Józsefet agyonverték, én megúsztam...- Fel tudná-e idézni életének a legszomorúbb napját?- Amikor 27 évesen odáig jutottam, hogy ötévi teo­lógia után a papszentelés jött volna, akkor közölték ve­lünk, hogy a rend feloszlik. Menjünk Kubába misszióba, mert Rákosi nem enged felszentelni minket, szerzetese­ket. így nyolc társam ment oda, egy - Kóczán Ákos - él még közülük. Én maradtam, mert özvegy édesanyámat és a fogságból hazatért öcsémet nem akartam elhagyni. 1950. június 17-én, a születésnapomon, meghalt Mindszenty helynöke, Drahos prelátus. Egész nap zú­gott az esztergomi Bazilika nagyharangja, gyászoltuk a sorsunkat (hogy nem lesz szentelő püspökünk) és az egész egyházat.- Van olyan pillanat amire azt tudná mondani, hogy ez volt élete legboldogabb élménye?- Régóta szeretett volna az itteni kis egyházközség templomot építeni. Nagyon sokat küzdöttem, hogy kapjak rá engedélyt. Végül már Lékai bíboros atyán ke­resztül Rómáig ment az ügy. Pár napon belül az Állami Egyházügyi Hivatal megadta az engedélyt, de a megye nem vett róla tudomást. Fektették az ügyet... Én közben egy zarándoklatot szerveztem 1982. júliusában Máriapócsra, hogy kieszközöljük a Szűzanyánál az en­gedélyt. Amikor hazajöttem, szívinfarktust kaptam. Négy napig mozdulatlanul feküdtem, orvost se hívtam. A negyedik napon Szabó János doktor úr feltelefonált jó barátjához, Miklós Imréhez, hogy miért nem csinálnak már valamit, hogy ne bánkódja magát betegre itt egy pap. Miklós Imre ekkor szólt a megyei egyházügyi tit­kárnak, és akkor megjött az írás! Rögtön meggyógyul­tam. Az volta legboldogabb percem, amikor a postástól átvettem az előzetes elvi engedélyt.- Nem akarok a lelke mélyére hatolni, de nem tu­dom megállni, hogy ne kérdezzem meg: soha nem hiányzott a család, a szerető társ?- Akinek nyolcvan gyermek volt a keze alatt, és mindenféle nációból?! A hű társ pedig Jézus. Minket az isteni gondviselés tart fönn. Az önmagát emésztő szere­tet bennünk is emészti önmagát - másokért.- Mit érzett, amikor megkapta a díszpolgári címet?- Elkötelezettséget, mint a választott, amikor el­­jegyzik egy feladatra. Hűséget jelent, odaadást, szere­teted türelmet, és azt, hogy ehhez a városhoz kötődhe­tek. Zimonyi Zita 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom