Gergelyné Baktai Júlia (szerk.): Benedek Péter. Válogatás a festőről szóló irodalomból - Pest megyei múzeumi füzetek 11. (Szentendre, 1979)

Hat nyilatkozat Benedek Péterről és a Benedek esetről

formákon. Amit készen kapott az Isten tudja hogyan, honnan örökölte.

Távoli elődeiben kellett annak lassan, tán ezer év alatt felgyülemleni, talán még a Kaspi-tó partjaitól vándorolva mostanáig, míg egyszerre, váratlanul, sok-sok nezedéken át való lappangás után, itt köztünk bukkant napvilágra: a tehetség. És művészi csodálkozással néz körül ebben az ismeretlen világban, ahová került és minden tetszik neki itt.

Kedvesen és meghatóan primitív művészete elgondolkozásra késztet a művészi tehetség titokzatosságáról és a magyar tehetségesség föld mélyében rejtőző gazdag forrásairól.

— Ezt a csodaforrást ez esetben kétségtelenül Bálint Jenő varázsvesszeje érezte meg a föld alatt. Ö hozta napvilágra, s mióta ő felvezette, azóta buzog az üdítően, gyönyörködtetőn a mi számunkra is. Ez kétségtelen érdem.

Már második eset, hogy Bálint Jenő a nyilvánosság elé olyan tehetségeket vezet, aki önmagára és a magyar szellemi kincsestár számára enélkül elveszett, elkallódott volna és ismeretlen lenne örökre. Az első volt Nagy Balogh János.

Vaszary János

Benedek Péter esete? Benedek Péter mindig érdekelt. Igen, Benedek Péter típusa a primitív őstehetségnek, vagyis hallatlan nehézségek előtt álló valaki, ha oda akarja magát felküzdeni, ahol a művészetet észreveszik és annak élni is lehet. Aki ezen a nehézségen átsegítette az nemcsak őt mentette meg, hanem — miután Benedek Pétert helyesen értékelte — a festőkultúrának is szolgálatot tett.

Benedek Péter tehetsége érvényesült, mert volt valaki, aki elhárította útjából a megsemmisítő akadályokat, meg tudta Benedek Pétert mutatni.

Az Est, 1930. március 6. 4. p.