Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
V. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági körzeteinek vázlata
A vetésszerkezetben jelentős szerephez jut a tavaszi és az őszi árpa. Átlagon felüli a szálastakarmánytermelés, ennek megfelelően szarvasmarhatenyésztésének színvonala is viszonylag magas. Bár a fővároshoz közel fekszik, annak ellátásában nem játszik jelentősebb szerepet. 2. A HOMOKHÁTSÁG Ez a körzet — melynek felszínét túlnyomó részben homoktalajok borítják — hordozza tulajdonképpen a Duna—Tisza köze legjellegzetesebb vonásait. Ceglédtől húzódik D felé: Ny-on és K-en az árterek, D-en az országhatár ill. a Bácskai-lösztábla határolja. É-on széles átmeneti sávban oldódik fel a határvonala. A homokhátságon nagy legelő- és rétterületek, kiterjedt szőlők váltakoznak. Alföldi viszonylatban magas az erdő aránya is, míg a szántóé sok helyütt mélyen az átlag alatt marad. A mezőgazdasági termelés 1 kh-ra eső értéke a homokhátság területén emelkedik a legmagasabbra. Jóllehet a szántóföldi gazdálkodás és az állattartás alacsony színvonalú, a nagyméretű szőlő- és gyümölcstermelés bőségesen ellensúlyozza azt. A szántóföld három legnagyobb vetésterületű növénye a kukorica, a rozs és az őszi búza. Közülük különösen az első kettő uralja a szántót. Visszamaradott a takarmánytermelés, c:ak D-en és K-en jelentősebb a szálasok vetése. Bár e körzet rétben és legelőben gazdag, azoknak minősége nagyon gyenge. Mégis az állattenyésztés elmaradottságáról csak a körzet Ny-i felében beszélhetünk, a K-i peremen elég magas a számosállatsűrűség. Különösen fejlett itt a sertés- és baromfitartás, Szeged környékén pedig a szarvasmarha- és a lótenyésztés is. A hátság Ny-i részein csak a juh- és baromfiállomány jelentős. Régi kisbirtokos körzet ez a vidék, lakosainak nagy hányada tanyákon él. A szocialista szektor aránya nem magas. A néhány állami gazdaságon kívül a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése — Cegléd, Kecskemét és Kiskunfélegyháza vidékét leszámítva — lassú ütemű. A mezőgazdasági termelés körzeten belüli differenciáltsága igen jelentős fokú. A Duna—Tisza köze magterülete Nagykőrös, Kecskemét és Kiskunhalas határából, továbbá a kecskeméti, a kiskőrösi és a kiskunhalasi járásból tevődik össze, bár ez a terület sem mondható mezőgazdaságilag homogénnek. Az egész terület gazdálkodásában vezető szerepet játszik a gyümölcs- és szőlőtermelés, valamint a baromfitenyésztés. A zöldségtermelés színvonala csak Nagykőrös és Kecskemét tágabb környékén magas; a termést túlnyomórészt a helyi konzervgyárak dolgozzák fel. A Kiskunmajsától Szegedig elterülő homokvidék is megegyező vonásokat mutat ugyan az előbb tárgyalt területtel, itt is fejlett a gyümölcs- és zöldségtermelés, a baromfitenyésztés, amellett azonban a többi haszonállat tartá a (szarvasmarha, sertés, ló) is számottevő, kisebb a súlya viszont a szőlőtermelésnek. Egyébként ennek az alkörzetnek jelentős részére a Szegeddel való árutermelési kapcsolat nyomja rá bélyegét. A homokhátsághoz K-en csatlakozó sáv, amely kiegészül Kiskunfélegyháza határával, már sokkal több eltérő sajátossággal rendelkezik. Talajviszonyait a homok még mindig meglehetősen magas aránya mellett a vályog-, a szikes- és különféle öntéstalajok jelenléte jellemzi. Meglehetősen alacsony az 313
