Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
V. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági körzeteinek vázlata
151. ábra. Állami húsfelvásárlás 1958-ban 1 — kb. 50 000 q hús (sertés-, marha- és borjúhús együtt) 152.ábra. Állami tejfelvásárlás 1958-ban 1 — kb. 10 000 liter tej dósa adott meg. A magunk részéről ezt a módszert is alkalmaztuk néhány növény esetében, némi módosítással. Annak érdekében ugyanis, hogy a fenti módon számított viszonyszám végeredményben ne csupán a vetésterület és a termésátlag egyfajta kombinációja maradjon, hanem többé-kevésbé megbízható mutatója legyen a művelésági szerkezetnek, közelebbről a szántó ill. a szőlő területi arányának is — az egyes növények súlyban kifejezett terméseredményét egy-egy területegység, adott esetben a járások egész mezőgazdasági területére vetítettük ki. Ilyen módon nem valamely járás szántóföldjének, hanem egész területének kaphatjuk meg pl. búzatermelő kapacitását. A viszonylag alacsony termésátlagok ellenére a Duna—Tisza köze nagy mennyiségben termel árugabonát. Kivétel a főváros környéke, valamint a városok területe. Az egy főre eső kenyérgabonatermés ugyanis 1957-ben a D-i és Ny-i szegélyen 4—6 q, a homokvidéken pedig 3—-4 q volt (145. ábra). Ez azonban sokkal inkább következménye a magas vetésterületi aránynak, mint a termelékenység színvonalának, amely a peremterületek kivételével meglehetősen alacsony. Természetesen a búza és a rozs alacsony, ill. magas produktivitási értékei legtöbbször nem esnek egybe területileg. A búza produktivitása az É-i, ill. DK-i, valamint a DNy-i peremterületek vályogtalajain a legmagasabb, és természetszerűleg a homokhátságon a legalacsonyabb (146. ábra). 309
