Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése

eke jut. Ettől nagyobb eltérés csak néhány helyen jelentkezik. A kunbajai, helvéciai, alagi, vaskúti és kátai gazdaságban egy traktorra 2 vagy ennél több eke is jut. Tehát az állandó tartalék is megvan. Ezzel szemben az izsáki, szak­mán, városföldi, csengődi, sződligeti, cifrakerti gazdaságban egy szántótraktor­hoz lényegében csak egy eke van, ami az őszi mélyszántások idején kevésnek bizonyulhat. A tárcsák megoszlásában már nagyobbak a különbségek az egyes gazda­ságok között. Egy traktorra átlagosan 0,9 tárcsa jut, de a katymári, vaskúti, tájói, császártöltési, cifrakerti gazdaságban nem éri el a 0,5 db-ot, a kunbajai­ban, helvéciaiban, fehértóiban pedig eléri ill. meghaladja a 2-t. A tárcsák jelentősége azonban kisebb; jobbára a tarlótárcsázásra használják. A henger nélkülözhetetlen a mezőgazdasági munkában. A talaj tömörítés, a talajvédelem, a jó talaj szerkezet kialakításának egyik fontos eszköze. Egy traktorra átlagosan 1,6 db henger jut, de a cifrakerti, sződligeti, tiszalcécskei, vaskúti, csengődi, bugaci és izsáki gazdaságban nincs is minden traktorhoz henger. Ezzel szemben a városföldi, bösztöri, solti, alagi, szakmári, kátai és bajai állami gazdaságban 1 traktorhoz több mint 2 henger tartozik. A szántó­földi kultivátorok száma a legkisebb; átlagosan 0,4 db jut egy traktorra. Néhány gazdaságban — kunbajai, fehértói, garai — traktoronként eléri az 1 db-ot, több gazdaságban — taksonyi, vecsési, csengődi, szakmári, tiszakécs­­kei — pedig egyáltalán nincs. A munkagépek összességét tekintve legjobban ellátott állami gazdasá­gok a kunbajai, fehértói, helvéciai és kátai gazdaság. Szám szerint ez mégsem jelent sok munkagépet, mert ezek a gazdaságok kicsinyek, a traktorok száma is kevés, a helvéciai kivételével mélyen alatta marad az egy gazdaságra jutó traktorok átlagos számának. A gépesítés színvonala, az ellátottság akkor mutatkozik meg, ha meg­vizsgáljuk, mekkora az egy traktoregységre, vagy az egy gépre jutó terület­­egység, az elvégzendő munkamennyiség. Kedvező kép alakul ki, ha a szántó- és univerzál traktoregységet együttesen viszonyítjuk a földterülethez. A Duna- Tisza közi állami gazdaságok átlagában így 212 kh szántó jut egy traktoregy­ségre. A gazdaságok 7%-ában nem éri el a 150 kh-at, 52%-ában 150—200 kh, 38%-ában 200—250 kh, 3%-ában pedig meghaladja a 250 kh-at. Mivel a talajmunkát, elsősorban a szántást túlnyomórészt a szántótraktorok végzik, az univerzál gépek számításba vétele nem ad reális képet. Helyesebb, de kedvezőtlenebb állapotot eredményez az egy szántótraktoregységre jutó szántó figyelembevétele. A gazdaságok átlagában ez 303 kh, tehát lényegesen több az együttes részesedésnél (67. táblázat). A gazdaságok 3%-ában nem éri el a 200 kh-at, 21%-ában 200—250 kh, 38%-ában 250—300 kh és 38%-ában meghaladja a 300 kh-at. Ezeket az arányokat módosítja és az egy traktoregységre jutó szántó nagyságát mérsékli az évelő pillangósok kiterjedt termelése. A gazdaságok közel egyötödében (19%) a szántó 10%-át sem foglalja el a pillangósok vetés­­területe, 68%-ában azonban már 10—20%, 13%-ában pedig meghaladja a 20%-ot is. Ezeken a területeken tehát talajmunkát végezni éveken keresztül nem kell. A gépesítés színvonalának területi megoszlása alapján kitűnik, hogy a gépekkel legrosszabbul ellátott gazdaságok a Duna—Tisza köze DNy-i részén (annak ellenére, hogy itt a mezőgazdasági termelés természeti — talaj, éghaj­lati — adottságai a legjobbak), továbbá a homokhátságon helyezkednek el. 19* 291

Next

/
Oldalképek
Tartalom