Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
IV. fejezet: Asztalos István: A mezőgazdaság gépesítése
növények kaszálásának gépesítése, a fűkaszák alkalmazása tehát sokat javíthat a takarmányok minőségén. A Duna—Tisza közén általában azok a gépállomások rendelkeznek nagyobb számban traktorvontatású fűkaszákkal és rendsodrókkal, amelyeknek körzetében számottevőbb az évelő pillangósokkal bevetett termelőszövetkezeti terület. A rétek aránya és kiterjedése már kevésbé befolyásolja a gépállomások fűkaszákkal való felszerelését. Fűkaszából a Duna—Tisza köze D-i felén van több, kivéve annak DK-i részét (Csongrádtól, Kiskunmajsától, Kisszállástól a Tiszáig) és még néhány homokon elhelyezkedő gépállomást (Jakabszállás, Kerekegyháza). Területünk É-i felén, a főváros közelében csak egy-két gépállomáson (Bugyi, Monor) említésre méltó a fűkaszákkal való ellátottság. A termelőszövetkezetek pillangósokkal bevetett területéből a Duna— Tisza köze átlagában 100 kb jut egy traktorvontatású fűkaszára; területünk D-i részén a gépállomások többségében ennél kevesebb, az É-i részén viszont jobbára több. A Duna völgyében és a Bácskában kevesebb az egy fűkasza által lekaszálandó terület, mint a homokhátságon; a pillangósok vetésterületéhez viszonyítva kevés a fűkasza. Az É-i részen (Pest megye) a gépállomásoknak csak 25%-ában kevesebb az átlagnál az 1 fűkaszára jutó pillangós terület. Kedvezőtlenebb az ellátottság, ha a fűkaszák számát a rétekhez viszonyítjuk. A Duna—Tisza köze átlagában egy traktorvontatású fűkaszára 167 kh termelőszövetkezeti rét jut. Az átlagtól azonban igen nagy eltérések tapasztalhatók. Főként a homokhátság középső részén (Jakabszállás, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Cegléd) találhatók nagy kiterjedésű rétek, melyek kaszálásra várnak; 300—700 kh-at kellene egy fűkaszával lekaszálni, ami természetesen lehetetlen. Sokkal kisebb feladat a rétek kaszálása a Duna völgyében, a Bácskában, a Duna—Tisza köze É-i részén, ahol a termelőszövetkezetek rétjei általában kisebb kitérjedésűek. Ezeken a területeken 200 kh-nál több rét csak a kunszentmiklósi és túrái gépállomás körzetében jut egy fűkaszára. A rétek és a pillangósok együttes kiterjedése ill. ezek egy fűkaszára jutó mennyisége alapján is a homokhátság középső része van legkedvezőtlenebb helyzetben. Itt kellene legtöbb takarmányt lekaszálni egy gépnek (300—800 kh), a Duna völgyében és a Bácskában lényegesen kevesebbet (100—200 kh), az É-i részen ennél valamivel többet (200—300 kh). A kaszálásra váró területet növeli még az egyéb szálasok vetésterülete is. Azonban a takarmánykaszálásra szolgáló gépállomány is nagyobb a vázoltnál, mert a termelőszövetkezetek és a gépállomások fogatos fűkaszákkal is rendelkeznek. Természetesen a gépállomások többségében így is kevés a takarmányok betakarításához a gép. Ilyen körülmények között a kaszálást nem lehet időben elvégezni, ami a takarmánykészletek, főleg azok tápértékének rovására megy. A szénakaszálás erősen megkésik, egyrészt a gyenge gépellátottság miatt, másrészt pedig azért, mert a szénakaszálás június—júliusban az aratás időszakára esik, amikor nagyon kevés a munkaerő. A kaszálás egy részét tehát megkésve végzik, amikor a növényzet már elöregedett, tápértéke megcsökkent; sőt gyakori jelenség, hogy a réteket nem is kaszálják le, mert nincs elegendő munkaerő. A fűkaszákat az értékesebb takarmányok, a pillangósok és egyéb szálasok kaszálására veszik igénybe, igaz eléggé korlátozott mértékben, mert még a kevés fűkasza teljesítőképességét sem használják ki. 287
