Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
G) EGYÉB ÁLLATTENYÉSZTÉSI ÁGAK 1. KECSKETENYESZTÉS Az állattenyésztés változását, fejlődését vagy hanyatlását a kecsketartás szembetűnően érzékelteti. Az állattenyésztés, ezen belül is elsősorban a szarvasmarhatenyésztés fellendülésének idején jelentősége kicsi, de ha különböző gazdasági nehézségek miatt az állattenyésztésben törés, visszaesés következik be, rögtön előtérbe kerül a kecsketartás. Ez a magyarázata annak, hogy a kecskeállomány gyarapodása már a második világháború idején megindult, és a háború befejezése után, 1945-ben a súlyos veszteségek ellenére is nagyobb volt az állomány, mint 1935-ben. A Duna—Tisza közén, ha az 1935-ös állapotot vesszük alapul, ezt az időpontot tekintjük 100%-nak, 1957-ig az utóbbi évek hanyatlása ellenére is többszörösére nőtt a kecskelétszám (55. táblázat). 55. TÁBLÁZAT A kecskeállomány alakulása 1935—1957 között (%) Megnevezés 1935 1947 1954 1956 1957 A Duna—Tisza közén ............................100 216 541 388 314 Országosan ................................................. A Duna—Tisza köze 100 222 481 392 326 részesedése az országosból...................21,3 20,5 24,0 21,7 20,5 A kecskeállománynak ez a nagymérvű növekedése, majd az utóbbi években csökkenése nem Duna—Tisza közi sajátosság, hanem jellemzője az országos állapotnak is, és a változás arányaiban az 1954-es esztendő kivételével alig van eltérés. A Duna—Tisza közi nagyobb mérvű kecsketartást azonban igazolja az országos állományból való magasabb, a 20%-ot meghaladó részesedése. A kecsketenyésztés a gazdasági nehézségek növekedésével, a szarvasmarhatenyésztés hanyatlásával, főleg a tehénarány lecsökkenésével fokozatosan — gyors ütemben — tért hódított. A kecske a takarmányozás iránt igénytelen, eltartási költsége minimális. Megél az árokparti gyepen, hulladéktakarmányon, a jobb takarmányozást azonban bővebb tejeléssel hálálja meg. Teje értékes, tápanyagdús, fehérje- és zsírtartalma magasabb, mint a tehén tejének. A kecsketenyésztés éppen igénytelensége következtében a Duna—Tisza közén is széles körben elterjedt. 1935-ben még kicsi az állomány, de már ekkor is elsősorban a főváros környékén, főleg a gödöllői járás Ny-i részén, a váci és monori járásokban, a Csepel-sziget É-i községeiben, távolabb pedig a nagykátai járásban volt nagyobb arányú a tartása (118. ábra). A Duna—Tisza köze többi részén a tenyésztés nem egyöntetű. Intenzívebb, viszonylag nagyobb sűrűségű körzetek alakultak ki Kecskemét, Nagykőrös környékén, Csongrád körül, a homokhátság középső részén, a bácskai területen pedig Bácsalmás, Bácsszöllős községekben. A kecsketartás majdnem teljesen hiányzott a Duna menti árterületen s a Kunszentmiklós körüli szikeseken. Egészen megváltozott a kép az 50-es években, amikor a kecske már a Duna—Tisza köze valamennyi községében megtalálható, azonban csak az 16* 243
