Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
Fejlődött a sertéstenyésztés, amelynek jelentősége területünkön a múltban is, ma is nagyobb az országos átlagnál. A juhászat jelentősége is meghaladja a húsz év előttit. Részesedésének országosan lassú, egyenletes emelkedése területünkön nagyobb ütemmel ment végbe, de az utóbbi években itt is meglassult, sőt kissé hanyatlott is. Az állatállomány szerkezete, vagyis az összes számosállaton belül az egyes állatfajok aránya egyáltalán nem kielégítő. Lényeges változásra van szükség országosan is, de különösen a Duna—Tisza közén. Amint az 52. táblázatból is látható, szembetűnően alacsony a szarvasmarha és magas a ló, valamint a sertés összes számosállatból való részesedése. Ennek tarthatatlansága különösen akkor mutatkozik, ha összehasonlítjuk más országok helyzetével. A Szovjetunióban, a Lengyel Népköztársaságban 65—70% a szarvasmarha részesedése az összes számosállatból, Ausztria, Dánia, Hollandia, Franciaország, Olaszország, Anglia és az USA területén még nagyobb: 75—85%. Ugyanakkora ló részesedése a Szovjetunió és Lengyelország kivételével a felsorolt országok egyikében sem haladja meg a 10%-ot. A sertés részesedése is kisebb a felsorolt országok mindegyikében. A gazdaságos, korszerű állattenyésztés különösen a Duna—Tisza közén még sok kívánnivalót hagy maga után. Területünkön az állattenyésztés minőségi és mennyiségi fellendítése, szerkezeti összetételének további eltolódása feltétlenül szükséges. Szükségszerűségét nemcsak a tenyésztés jövedelmezősége, hanem a növénytermelés színvonalának emelése is indokolja (trágyázás, magasabb termésátlagok stb.). Az állattenyésztés szerkezetében bekövetkezett változás szinte lényegtelen. A legfontosabb tenyésztési ág, a szarvasmarhatenyésztés nagyon lassan fejlődik, holott ennek kellene az összes számosállatnak legalább kétharmadát kitennie. Tehát feltétlenül növekedni kell a szarvasmarha arányának és jelentősen csökkenni a ló részesedésének. A juhnak az országos átlagnál is magasabb arányát pedig indokolja a sok és gyenge homoki, sziki legelő, amelyeket legjobban a juhászattal lehet hasznosítani. Az intenzívebb állattenyésztés megteremtésének egyik legfontosabb feltétele a takarmánybázis növelése. Növelni kell elsősorban a szálasok, a kukorica vetésterületét és termésátlagát egyaránt. Különösen a homokon fontos a szálasok nagyobb arányú termelése, mert azok nemcsak a takarmányhiány leküzdését segítik, hanem egyben talajjavító növények is. A tenyésztés minőségében és milyenségében vannak és lehetnek különbségek a Duna—Tisza köze egyes részei között. A főváros körül intenzívebb szarvasmarhatenyésztés, egy széles tejellátó övezet megteremtése indokolt, a növendékállatnevelés pedig a délibb — elsősorban homokos — nagy kiterjedésű legelőkkel rendelkező területeken a legalkalmasabb, olyan fejlődési tendenciával, hogy ezen a részen csökken a lóállomány, mely sok takarmányt fogyaszt el a szarvasmarha elől. A sertéstenyésztés felvirágoztatásában elsősorban a Duna—Tisza köze D-i — bácskai, Duna menti — részének van nagyobb szerepe. Szükséges kialakítani ill. visszaállítani a régi hagyományokkal rendelkező intenzív sertéstenyésztő körzetet. Mivel nemcsak a kukorica, hanem a zöldtakarmány termelésének lehetőségei is a legjobbak, a fehérjeigényesebb hússertés tenyésztésére és hizlalására igen alkalmas ez a terület. A Duna—Tisza köze tehát számos olyan adottsággal és sajátossággal rendelkezik, amelyeknek figyelembevételével kell és lehet is megoldani az állattenyésztés fellendítését. Ez egyben a mezőgazdasági termelés belterjesebb irányba való terelésének is kulcskérdése. 240
