Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
adott, de a ritka számosállatsűrűség mutatja azt is, hogy inkább a sertés szaporításával foglalkoznak, a fiatal állatokat adják piacra, és keveset hizlalnak meg. Ennek oka részben a kukoricahiány, másrészt pedig az, hogy állatok eladása révén igyekeznek évközben pénzbevételhez jutni. A Duna—-Tisza köze termelőszövetkezeteiben a sertés összes számosállatból való részesedésének jellemzője, hogy az arány az É-i részen általában alacsony, a nagykátai járás kivételével nem éri el a 15%-ot, míg a D-i részen, a Bács megyét magába foglaló területen kevés kivétellel (kiskőrösi, kiskunhalasi járás) 15—20%-kal részesül a sertés az öszszes számosállatból (114. ábra). A főváros környéki kisebb sertéstenyésztést azonban kiegyenlíti a nagyobb szarvasmarhatenyésztés, tehát az állattenyésztés nincs elmaradva a D-i területekhez viszonyítva. Természetesen így sem mondható kielégítőnek a sertésállomány részesedése. Tenyésztésének növelése szükséges a lótartás és a juhászat rovására. J uhtenyésztés A termelőszövetkezetek állattenyésztésében kimagasló szerepet játszik a juhászat. Azt a körülményt, hogy a termelőszövetkezetekben magas a juhok aránya, a gazdaságosabb tenyésztés mellett (magasabb gyapjúár, tejtermékfelhasználás) az is indokolja, hogy kevés a munkaerő, ill. a sokszor helytelen munkaszervezés következtében a termelési kedv kicsiny, és ennek következtében a belterjesebb, munkaigényesebb gazdálkodás sok helyen nem valósult meg. Így az állattenyésztésben is nagyobb szerepet kapott — viszonylag külterjes tartásmód mellett — a legkevésbé munkaigényes juhtenyésztés. Természetesen nem elhanyagolható tényező a nagyobb arányú juhtenyésztés indokai között a tagság háztáji gazdaság felé fordulása, a termelőszövetkezetek kicsiny takarmánybázisa és a juh igénytelensége sem. Az 1956-os ellenforradalom a termelőszövetkezetek juhtenyésztésében okozta a legkisebb törést. 1957-ben az állomány mintegy 80%-a az 1954-es létszámnak. A juhtenyésztés tehát nem hanyatlott le, sőt tért hódított, ugyanis az állománynak mintegy négyötöde megmaradt, a területnek azonban csak alig több mint fele. A csökkenés sem általános; számos járás termelőszövetkezeteiben — főként területünk É-i részén — nagyobb az állomány, mint 3 évvel előtte. Az aszódi járásban háromszorosára emelkedett a juhlétszám, de több van a monori, ceglédi, nagykátai járás termelőszövetkezeteiben is. A juhtenyésztésben az egyéni gazdaságoknak megközelítőleg sincs olyan nagy szerepük, mint a többi állatfajnál (48. táblázat). Ez elsősorban a főváros környékén mutatkozik meg, ahol a juhok zöme az állami gazdaságok ill. a termelőszövetkezetek tulajdonában van. A termelőszövetkezetek juhászatának kiemelkedő szerepét mutatja az 1000 kh mezőgazdasági területre számított juh számosállatsűrűség (50. táblázat). A juhsűrűség ugyanakkora, mint a sertéssűrűség, és a lósűrűségtől is csak kevéssel marad el; több mint kétszerese az egyéni gazdaságok j uhsűrűségének. A juhsűrűség területi megoszlásának jellemzője, hogy a Duna—Tisza köze É-i részén, a főváros környékén általában magasabb (15—20). Ez azonban nem jelenti, hogy az állomány számszerűen is nagyobb, mert az itteni 231
