Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
I. fejezet: Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdaságának természeti és társadalmi feltételei
A talajvíz — kedvező elhelyezkedése révén — nagy szerepet játszik a csapadékban nem bővelkedő Duna—Tisza közén. A Duna—Tisza közén a terepszint alatt mélyen elhelyezkedő talajvizeknek három vonulatát találjuk. Egyik a Gödöllői-dombság területén, a másik Sári—Tatárszentgyörgy—Kecskemét—Kiskunfélegyháza irányában, a harmadik a Baja—sükösd—császártöltési magaspart alatt húzódik. Az első és harmadik területsávon a kiemelkedő domborzat a legfőbb oka a mély talajvizeknek, míg a középső vonulatnál valószínűleg az altalaj rétegződésében és a vízzáró rétegben van mélyebb vápa. Felszínhez közeli talajvizeket találunk a Duna árterének közepén, Kunszentmiklóstól Bajáig; a Tisza árterén kisebb foltokban főleg Kiskunfélegyháza és Csongrád között, továbbá Szeged É-i környékén, végül néhány nagyobb és számtalan kisebb folton a hátságon. Az árterületeken régi folyómedrek és még ma is időszakosan vízállásos helyek jelzik a magas talajvizek területét. A hátság futóhomokterületei általában magas, de szegényes talajvizet tartanak, kivéve a hátság széleit, ahol a talajvízszint gyors esést mutat a két nagy folyó alluviális síkja felé. A löszpászták alatt a talajvíz rendszerint mélyebben helyezkedik el, a lösz alatti homokrétegekben. A talajvíz mennyiségét illetően az egész Duna—Tisza köze talajvízben szegény, különösen a D-i része, ahol nagy területeken alig van víz a kutakban. Aránylag bőséges a talajvíz a Tisza mentén, Kecskemét körül és a Gödöllőidombság törmeléklejtői alatt. A legnagyobb talajvízszint-ingadozást a Tisza közvetlen közelében figyelhetjük meg, ahol a vízállását 13 m-es szintközben változtató folyó kihat a talajvíz szintjére is, és abban 5—7 m-es változásokat okoz. A Duna mentén a partmenti talajvízszint játéka kisebb, a folyó sem ingadozik nagyobb mértékben. A hátság felszínén kicsiny, míg a peremeken és a hátság változatos domborzatú helyein, továbbá a Gödöllői-dombságon nagy az ingadozás, erős az oldalirányú áramlás. A Duna—Tisza köze kutakkal nem egyenletesen ellátott: a belterületeken, tanya vidékeken, szőlőkben sok a kút, másutt, különösen az erdőkben nagyon kevés. Fontos probléma a Duna—Tisza közén a belvíz-kérdés, különösen a Kiskunhalas—Kiskunfélegyháza—Szeged közötti háromszögben, amely terület azonos a Tisza előbb említett DK-i vízgyűjtőjével. Ezt a vidéket ellaposodó homokhátak között — egymással párhuzamosan — húzódó, gyengén lejtő völgyek, mélyedések jellemzik, amelyekben főleg a téli félév alatt, részben folyókák, részben tavak formájában felszíni víz gyülemlik fel. A lassan áramló belvíz a nyári félév beálltáig lefolyás és párolgás útján eltűnik. A belvizektől elöntött terület talaja nagyobbrészt szikes, s vízhatlansága teszi lehetővé a felszíni vizek felgyülemlését. Katasztrofális méreteket ölthet a belvízképződés, ha mélyen fagyott talajon halmozódik fel a téli hótakaró, s tavasszal hirtelen következik be az olvadás. Ezeknek a körülményeknek az összejátszása következtében 1940 és 1941 tavaszán tájunk DK-i felében hatalmas területek kerültek víz alá. 6. A két nagy folyó által határolt területen öt-hat számottevő kiterjedést elérő és mezőgazdasági szempontból is különböző talajtípus különböztethető meg: tele vényben szegény és löszös televényes homok, szárazföldi és infúziós löszből alakult vályogtalajok és szikesek. E meszes talajféleségek mellett a Tisza mentén erősen kötött savanyú vályog, továbbá meszes és savanyú 20
