Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
! már inkább képesek a csikónevelésre, és ez lóállományuk összetételében meg is mutatkozik. Magasabb a kanca, a csikó részesedése, és már nemcsak a saját igavonó szükségletüket tudják kielégíteni, hanem eladásra is nevelhetnek és nevelnek is. A lótenyésztés ma még nem állapodott meg, lassan fejlődik, az állomány szám szerint gyarapodik. Ezt bizonyítja a lóállományból a csikó magas aránya is (21%), amely több mint két és félszerese az 1935-ös csikóaránynak. Az egyéni gazdaságok kiemelkedő sertéstenyésztés ét mutatja az átlagot meghaladó számosállatsűrűség. A tenyésztés azonban az egyéni gazdaságokban sem egyöntetű. A sertésállomány megoszlása némileg eltér a már ismertetett állatfajok megoszlásától. Sertésből is legtöbb az 5—10 kh-as gazdaságokban található, de ettől szám szerint már alig marad el az 1—5 kh-as gazdaságok állománya. Magasan kiemelkedik a gazdaság nélküli állattartók sertésállománya, mely az összesnek több mint 10%-át foglalja magába. A gazdaság nélkülieknél és a kicsiny (0—1 kh) földterülettel rendelkező gazdaságokban a tenyésztés alacsony színvonalú; inkább csak vásárolt takarmányon a sertéstartás és hizlalás a jellemző. A sertésnevelés túlnyomórészt saját szükségletük (hús, zsír) kielégítését szolgálja. Ezt támasztja alá az állomány kormegoszlása is. E kategóriákban legkisebb a két hónapnál fiatalabb malac aránya, mely a magasabb birtokkategóriák felé egyenletesen emelkedik. Ugyanakkor a süldő aránya az alacsonyabb kategóriákban a magasabb — legnagyobb a részesedése a gazdaság nélküli állattartóknál —, a felső kategóriákban pedig fokozatosan csökken. Tehát a nem termelők sertésállományának tekintélyes része nem saját szaporítás — ehhez a takarmányalap is hiányzik—, hanem vásárlás eredménye. Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a kis gazdaságoktól a nagyobbak felé az anyakoca részesedése egyenletesen emelkedik. A juhászat jobban megoszlik az egyéni gazdaságok és a szocialista szektor között, mint az állattenyésztés egyéb ágai. A Duna—Tisza közén 15,5%-kal magasabb ugyan az egyéniek juhállományának aránya, mint országosan, de még így is lényegesen nagyobb a szocialista szektor szerepe az állománysűrűség kialakításában, mint a többi haszonállatnál. Országosan a területre számított sűrűséget szinte egyenlő mértékben befolyásolja a szocialista szektor és az egyéni gazdaságok állománya. Ezzel szemben a Duna—Tisza közén — a főváros környékének kivételével — a juhászatban az egyéniek állománya a nagyobb, így a sűrűség kialakításában is jelentősebb. Az egyéni gazdaságok juhállományából szintén az 5—10 kh-as birtokokon van a legtöbb, de a juhtartásban kiemelkedik a gazdaságnélküli állattartók állományának nagysága is. Az egyéniek juh számosállatsűrűsége kisebb, mint a szocialista szektoré. 2. A TERMELŐSZÖVETKEZETEK ÁLLATTENYÉSZTÉSE A termelőszövetkezetek állattenyésztésének elmaradottsága egyik legfőbb akadálya a belterjesebb mezőgazdasági termelés megteremtésének. A kicsiny állatállomány után a trágyamennyiség rendkívül kevés. Évente a szükséges mennyiségnek egyharmada sincs meg. A Duna—Tisza köze járásainak közel 60%-ában az 1 kh termelőszövetkezeti szántóra számított trágyatermelés nem éri el a 10 q-t, közel 40%-ában a 15 q-t. A termelőszövetkezetek trágyaigényének kielégítése tehát egyetlen járásban sincs biztosítva. Természetesen ez nem 224
