Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)
III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete
gyapjú iránti kereslet, a gyapjúárak megcsökkentek. A juhtenyésztés elsősorban gyapjúhozamért történt, és jóval kisebb szerepe volt a hús és tej nyerésének. A XIX. sz-ban a gyapjúkonjunktúra hatására a finom gyapjas merinó juh tenyésztése került előtérbe, és a század végére már kialakult a fajtajelleg, vagyis a merinó uralkodóvá vált. A XIX. sz. végén a juhtenyésztésben beállott hanyatlás azonban nemcsak a számszerű csökkenésben, hanem a fajtaösszetétel változásában is megmutatkozott. A kisebb testű merinó aránya csökkent, ugyanakkor a vegyes hasznosítású nagyobb testű, durvább gyapjas, húshasznosítású, jól tejelő fajták tenyésztése került előtérbe. A Duna—Tisza közén az összállományból 1911-ben 68%, 1935-ben pedig 61% volt a merinó, ugyanakkor az egyéb fajta (racka, cigája, angol húsjuh stb.) 32%-ról felemelkedett 39%-ra. A fajtamegoszlásban ellentétes irányú változás következett be. A kisbirtokon csökkent a merinó és növekedett az egyéb fajta aránya, a közép- és nagybirtokon pedig a fejlődési folyamat az előbbinek fordítottja. A kisgazdaságok számára a csak gyapjúhozamra való tenyésztés nem gazdaságos (alacsony gyapjúárak), ezért igyekeztek tenyészteni olyan fajtákat, amelyek a gyapjú mellett — ha durva is — hús- és tejterméket is szolgáltattak. Mindezek ellenére a Duna—Tisza köze nagy részén a merinó túlsúlya volt és maradt a jellemző, azonban egyes területrészek között a fajtaösszetételben n»agy különbségek voltak, sőt ellentétes irányú fajtaösszetétel-változás következett be. Fajtamegoszlásban legnagyobb a változás a Csepel-szigeten és mellette a Duna menti árterületen, nagyjából Dunapataj magasságáig. Itt a 30-as évek közepére a merinó került túlsúlyba. Növekedett a jelentősége a fővárostól К-re Abony irányába elhúzódó területen is. A Duna—Tisza köze többi részén a merinó aránya kisebb-nagyobb mértékben csökkent. A homokhátságon a század elején még az állomány túlnyomórészt merinóból állott, de a 30-as évek közepére erősen megváltozott az „egyéb” fajta javára. Számos helységben 25—50%-os csökkenés is bekövetkezett. A juhállomány fajtamegoszlásának változásából is kiderül, hogy a jövedelmezőség mindinkább csökken a finom gyapjas-, és növekszik a többirányú hasznosítású fajtáknál. De kitűnik az is, hogy a kapitalista gazdálkodás keretei között útkeresés van a tenyésztés irányában, hogy megtalálják azt a fajtát, amely a leggazdaságosabb. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy a Duna—Tisza közén számos olyan község, város van, amelyben a tenyésztés iránya 25 év alatt teljesen megváltozott. Az eddig kizárólag merinót tenyésztő községek áttértek az egyéb fajták tenyésztésére, és fordítva, az egyéb fajtát tenyésztő községek áttértek a merinó tenyésztésére. A fajtamegoszlás változásánál lényegesebb volt a juhállomány számszerű csökkenése. Negyven év alatt az állomány majdnem felére csökkent. Az 1895-ös állapotot 100%-osnak tekintve, 1911-ben 82%, 1935-ben pedig 52% a juhállomány. A juhtenyésztés tehát fokozatosan hanyatlott le, de ez a visszaesés nem egyenletes az egész Duna—Tisza közén. Különösen 1895 és 1911 között egyes területrészek, települések között ellentétes irányú fejlődés tapasztalható. Igen tekintélyes a létszámcsökkenés a Duna—Tisza köze É-i részén, ahol a juhtenyésztés hanyatlása már lényegében 1911-ig befejeződött, és ettől kezdve megállapodottságot mutat. Ez a folyamat még nagyobb ütemű volt — főleg az első világháború után — a bácskai területen, ahol 14 Duna—Tisza köze 209
