Asztalos István - Sárfalvi Béla: A Duna-Tisza köze mezőgazdasági földrajza - Földrajzi monográfiák 4. (Budapest, 1960)

III. fejezet: Asztalos István: Az állattenyésztés fejlődése és jelenlegi helyzete

kivételével az átlag körüli, számos helységben pedig átlag feletti a koca részesedése.

A legmagasabb kocaarány azonban nem ott van, ahol a sertés számosállatsűrűség is kiemelkedő, hanem éppen ott, ahol az alacsony (Kunszentmiklós, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa környékén). Az a körülmény, hogy a sűrűség az átlagot nem éri el, sőt sok helyen mélyen alatta marad, ugyanakkor az anyaállománynak magas az aránya, azt mutatja, hogy nem a hizlalás, hanem a növendékállatok nevelése a lényegesebb, amiket azután korán piacra adnak. A hizlalást gátolja a szemestakarmány hiánya, a süldőnevelést azonban segíti a legelők nagy kiterjedése. Hozzávetőleges becslés szerint a Duna— Tisza közén a sertésállománynak kb. egyharmada jár a legelőkre. Ezek nagyobb része a homokhátságra és a szikesekre jut.

A Duna menti árterületen és a Bácskában a kocaarány megoszlása mindkét időpontban nagyjából azonos, de részesedése az összes sertésből kisebb lett. Szám szerint is kevesebb az anyaállat, ez azonban a tenyésztés fejlődését nem gátolja, mivel a sertésállomány nagyobb része a gyorsabban szaporodó hússertésekből áll. Erre és az itteni gazdasági adottságokra alapozva feltétlen ki kell alakítani, ill. meg kell szilárdítani ismét egy intenzív sertéstenyésztő körzetet.

d) A sertés részesedése az összes számosállatból

Ha a sertés összes számosállatból való részesedését vizsgáljuk, megállapítható, hogy az állattenyésztésen belül jelentősége nem csökkent, sőt tovább emelkedett. A Duna—Tisza közén az 1935-ös 21,4%-os részesedéshez képest 1957-ben az összesből 22,6% a sertés számosállat, ami magasabb az országos 21,3%-os aránynál (1935-ben 19,8% volt). Az állattenyésztés szerkezetében beállott változás tehát részben a sertés felé tolódott el; országosan valamivel nagyobb mértékben, mint a Duna—Tisza közén.

Az állattenyésztés szerkezeti változásának ilyen iránya, mivel általános jellegű (ha kicsiny mérvű is), már nem tekinthető helyes fejlődési állapotnak. Területünkön az állatállomány szerkezetének ilyen alakulása csak az utóbbi évek fejlődésének az eredménye. Ugyanis 1954 és 1957 között 6%-kal növekedett a sertés aránya az összes számosállatból. Természetesen ez nem jelenti és nem is jelentheti, hogy a zsír- és húsellátás szempontjából olyan fontos sertéstenyésztést a mai színvonala alá kellene visszaszorítani, hanem csak arra mutat, hogy az állattenyésztés egyéb ágaira, elsősorban a szarvasmarhatenyésztésre nagyobb gondot kell fordítani.

A sertés összes számosállatból való részesedésének területi megoszlásában az elmúlt két évtized folyamán némi eltolódás tapasztalható (109. ábra). 1957-ben is legmagasabb a részesedése a Bácskai-lösztáblán, de az 1935-ös nagyságot itt sem éri el; kevéssel ugyan, de az alatt marad. Ezen a területen a sertéstartó jelleg ismételt kidomborodása csak az utóbbi évek eredménye. 1954-ben ugyanis a 25%-os részesedést mindössze három helységben haladta meg. Itt tehát a sertésállomány magas részesedését tekintve nincs eltérés.

Tekintélyes eltolódás tapasztalható azonban a sertés összes számosállatból való részesedésében a homokhátságon, főleg annak középső K-i felén. Az állattenyésztésen belül a sertéstenyésztés szerepe leginkább Kecskemét városában és környékén növekedett meg. Itt az állomány az összes számos-207